Ne örülj, nem a Kormányé. Az  közmunka programnál lehet érezni, hogy ezek az utolsó percek.  Így, ahogy jelenleg működik - biztos. Sajtoljunk még ki belőlük, amit csak lehet, nem lehet tudni, lesz-e még ingyenes lóti-futik csicskáztatásra alkalom...Vagy azért utolsó percek ezek, mert a Kormány változtat belenyúlva, vagy azért mert egyszer minden rossznak vége lesz, főleg, ha kinyitjuk időnként rendesen a szánkat.                                                           Egy példa rá:

Magyar nagyváros egyik szép, nagy intézménye. Régen szebb napokat látott, jelenleg silány minőségben működő, állami fenntartású intézmény. S mivel állami, a kiszolgáló személyzet tetemes hányada közmunkás. Ezzel nem is lenne gond, alapjában véve jobb egy intézményben közfoglalkoztatottként ténykedni, mint az utcán kóborolni naphosszat. Még a körülmények is jobbak valamicskével. No, nem sokkal, tényleg csak éppen, hogy.                                                                                                                 Kertészként-udvarosként jelenleg 3 ember dolgozik. Karácsony óta tart a hó, az év utolsó hetében a dolgozók szabadságon voltak. Bár mindenki tudta, hogy jön a kemény hideg, hóval, köddel, ónos esővel tarkítva, az egész intézménynek -  mely udvarral, kerti utakkal, és a kerítésen kívüli közlekedő járdákkal, gazdasági udvarral együtt kb. 20-25 ezer négyzetméteren fekszik pár tíz kiló só, és ugyanennyi homok állt rendelkezésére a téli csúszásmentesítéshez. Ez a készlet is jócskán megcsappant január első napjaiban, mivel beállt e kemény hideg. A közmunkások nap mint nap kapargatták a jéggé vált havat, sok helyen minimállis sikerrel, de volt olyan terület, ahová egyszerűen el sem jutottak. Még a külső járdák sózására sem volt elég anyag. A gazdasági udvart egyrészt az intézménytől külön működő konyha beszállítói, másrészt az intézményben dolgozók kocsijai használták. Ezek szépen letaposták az egykor még laza havat, mely kőkeményen tapadt a repedezett, porladó burkolatba.  Ugyan, hogy látták már csak pár kiló só a tartalék, megrendelték a szállítmányt, de annak megérkezése papírforma szerint hetekbe telhet a mostani világban. És telik is. Hallgatólagos megállapodás volt eleinte, hogy majd, ha megjön a só, vagy javul az idő, felkaparják az "akadályozó tényezőt". Ettől még a kocsik be tudtak állni, s mivel a beálló kocsik között a maradék homokkal felszórogatták, hogy ne legyen hasra esés, el volt mindenki egy ideig. Egyetlen ember nem, az intézmény vezetője. Neki problémás volt kocsiból kiszállva hóra lépni, meg hát, hogy néz az ki, hogy ennyi ember "tétlenkedik", neki meg óvatosan kell szerencsétlenkednie a bejárati ajtó felé. Először jött még az egyedi ötlet, hogy ahová be szokott rendszerben állni, pontosabban az, aki beszállítja, aztán haza is viszi, azt a  parkolórészt jégtelenítsék az  emberek, ha már annyian vannak. Csak hogy ez ugye nem olyan egyszerű, mint mondtam, a repedések miatt a jég igencsak ragaszkodott talapzatához, nem akart engedni a világ minden kincséért sem. Ezért aztán elkezdték melegíteni gázpalackkal, perzselővel. Így sem volt egyszerű, na de mégis pár óra alatt sikerült összehozni a sikert. Az már csak malőr, hogy a felolvadó hólé nem tudott elfolyni az udvarról, mivel a csatornaszem takarítót talán pár évtizede láthatott, más elfolyási lehetőséget pedig nem talált a víz, lévén körülötte még mindent hó és jég borított. Így hát a délutánra felolvadt hólé estére újra tükörjég lett. Igaz, legalább azt a parkolórészt későbbiekben is tiszteletben tartotta, amit már felnyaltak munkásaink, oda  nem folyt vissza. Eddig rendben is volnánk, hisz a probléma megoldódott. Nem vették számításba, hogy az igazgató -szokásától ellentétben- bár ott volt sajátként használt parkolója másnap is, ő úgy gondolta, hogy fő a változatosság, máshová áll. Mert, miért ne? Csakhogy az még nem lett eltakarítva. Hisz nem is volt róla szó... Morcogott egy cseppet, de nem szólt semmit. Viszont felbaktatott, és intézkedett. Fullajtárját küldte le rendet rakni. 8 órakor megüzente az embereknek, hogy ha délután 3-ra nem takarítják el az egész jégfelületet a parkolóból, mely 10 állásos, másnap már vehetik a sétabotjukat, mehetnek a munkaügyibe, kirakja őket. Hogy lehetetlen az óhaj teljesítése? Lényegtelen. Az a lényeg, hogy ő nyugodtan, kényelmesen - lehetőleg a munkát anyagi ráfordítás nélkül elvégeztetve - bejuthasson igazgatói vackába függetlenül attól, hogy épp melyik parkolórészben landol.   Hogy a tárolóban ott a tolólapos kistraktor? Amivel már réges- rég meleg lehetett  volna oldani a problémát, még valahol a gyökereknél? Nincs hozzá üzemanyag. Akkor meg hogy használják...? Benzint, gázolajat csak akkor vesznek, hogyha már akkora a fű a területen, hogy akár már meg is büntethetnék őket. Akkor is csak annyit, ami éppppppppen,hogy elég...                                                       Ugyan az emberek nagy része azt gondolja a közmunkásokról, hogy felelőtlen, lusta banda, rest, mint a dög, és dolgozni sem tud, az udvarosok nekiestek a munkának, méghozzá rendesen. Se evés, se melegedés, se pihenés, se semmi.Ugyanis aki volt már közmunkás, az tudja, hogy elveszíteni egy pici pénzt legalább olyan nagy tragédia, mint amikor egy milliárdos tönkremegy. Hisz minden úszik. Ezért aztán először még kézi erővel elkezdték törni a jeget. Milliméterről-milliméterre haladva mentek előre. Az igazgatón kívül senki nem értette, erre mi szükség van, ahogy el voltak eddig így, ez után is ki tudtak volna lépni a kocsiból a felhomokozott hóra-jégre. De ha egyszer megszólal a kiskirály, hajbókolni kell. Ez a helyzet. Hisz még ésszerű magyarázatot sem fogad el semmi téren. Bármit mond - igenis, természetesen Igazgató Úr!                                                      Szóval közmunkásaink kézi erővel gebedtek éppen megfele már jó egy órája, amikor jött a mentő ötlet, próbálják meg az egyik elektromos szerszámmal, konkrétan az egyik fúróval. Nagy teljesítményű, bírhatja a strapát, hosszabbítóval odaviszik az áramot, beleeszkábálják az egyik jégtörőt, aztán csak lesz valami. Egész délután 3-ig ment a fúró. 95 %-ban fel lett vakarva a jég, de még így is csak úgy sikerült az eszement művelet, hogy a háromból 2 ember egyfolytában kézi jégtörővel, meg lapáttal dolgozott, közben meg a harmadik az eszkábált szerszámmal dolgozott rá. Vajon mennyi áramot használtak el a nemes cél érdekében? Senkit nem érdekel. Még tán a munkásokat jobban, mint a vezetőséget.             Vajon miért nincs egy intézménynek tartaléka homokból, sóból?  Nehéz kiszámolni mennyi kellhet egy átlagos télre? Vagy netán hanyagság, esetleg szimplán tudatos számítás -olcsóbb közmunkással dolgoztatni, mint anyagra kiadni bármennyit is?  Miért az ingyenes munkaerőre apellálnak? Vajon a stabil hideg középhőmérséklet ellenére miért nincs a munkásoknak meleg tea és valódi melegedési lehetőség biztosítva? Ugyan hogy lehet az, hogy semmiféle védőruhát nem biztosítanak ilyen, és hasonló munkákhoz, hanem elvárják, hogy a közmunkás akár egy éven át saját munkásruháját, kabátját, cipőjét nyúzza?   Hogy gondolja bárki is, hogy a közmunkásnak saját dolgaival kell finanszíroznia kizsákmányolását?  Miért gondolják egyes munkáltatók, hogy a közfoglalkoztatottakon szóval-tettel keresztül taposhatnak?                                                                                                              De sajnos nem egyedi az eset.  A legtöbb helyen következetesen nem tartják be az alapvető előírásokat sem. Van, ahol a hidegben adnak ugyan meleg teát, de azt még a központban, mire kiért szegény ember a területre, addigra régen kihűlt, a fagyás határán van.Van, ahol a teát  adják ki, "főzd meg otthon" alapon.Van, ahol ennyi sincs, azt csinálsz, amit akarsz. Illemhely csak kocsmákban, presszókban, esetleg egészségi intézményekben van, de egyik helyre sem engedik szívesen a közmunkást. Ha meleg van, védőitalról ne álmodozzon, ha vizet akar inni, vagy visz magával, vagy vesz magának valamit út közben. Orvosi vizsgálatnál csak az alapvizsgálatokat végzik el, vannak olyan munkakörök, ahol az emberek időnként magasban, 3-5 méteren dolgoznak, erre bizony egy átlag munkavállalónál "rávizsgálnak", közmunkásoknál ilyen nincs. Ha tetszik, ha nem, ha magas a vérnyomás, ha alacsony, amennyiben olyan munka van, ahol fel kell mászni, létrán kell dolgozni, akár huzamosan is - azt akkor is el kell végezni, ha két perc múlva letaccsolsz. Hisz, biztos egyszerűen kibúvókat keresel... Persze nem törvényesen követelik meg a feltétel nélküli munkavégzést, mert a dolgozót a balesetvédelmi oktatáson kiokosítják, hogy ilyenkor meg kell tagadni a munkát, csakhogy ez nem életszerű. Sosem fogja megtagadni, és ezt a munkáltatók nagyon jól tudják, hisz ott a feje felett az elbocsátás réme. Márpedig ha elküldik, nem csak hogy segélyt nem kap, de hónapokra még a rendszerből is kiesik. Így aztán, ha az életével játszik, akkor is elvégzi a rá bízott feladatot.                                                                                                                                                       Aztán ott vannak azok a munkakörök, ahol saját eszközét használja a közfoglalkoztatott, a köz érdekében. Mint mondjuk a kézbesítők. Mármint a közmunkás fajtából. Van olyan, aki már évek hosszú sora óta végzi ezt a feladatot, mindig saját bringáját használva. Se kopáspénz, se valami kárpótlás, ha netán kézbesítés közben ellopják a biciklit. Pótolja, ahogy tudja. De ellopni sem kell, pótolja, ahogy tudja. Ha dolgozni akar, akkor az ő érdeke. Nemde?                                                                                                      Hiába ágálunk mi itt nap mint nap arról, belülről nézve, jól rálátva a jelenlegi helyzetre, hogy ez így tarthatatlan állapot, hogy embereket ennyire kiszolgáltatni nem lehet senki kénye-kedvének. Mindaddig fölösleges erőlködésnek tűnik, amíg akik eddig hitetlenkedtek, és lekezelően néztek rá a problémára valamikor majd belegondolnak másképp a helyzetbe. Jó lenne, ha elképzelnék végre, hogy gondolkodnának a témáról, ha mindez velük történne meg. Mert hihetetlennek tűnik, de bárkivel megtörténhet. Tanárral, segédmunkással, irodai dolgozóval, szakmunkással, senki sincs biztosítva ellene. Mi lenne, ha azzal történne meg, aki neki a legkedvesebb? Akkor is kioktatná, hogy elkúrtad az életedet, Te tehetsz róla? Vagy netán az esetben már a közmunkássá vált ember mellé állna, és legalább lélekben támaszt nyújtana számára... ?                                                                                                                    Hogy  ez nem ér semmit?

Dehogynem. Még hozzá nagyon sokat. Míg nem kapunk a társadalomtól legalább lélekben támogatást, addig nem tudunk, ez a réteg nem tud megfelelően fellépni saját érdekében.  Tessék minket megérteni, tessék minket támogatni! Hogy elhiggyük, mi is fontosak, mi is emberek, mi is teljes jogú állampolgárok vagyunk! És akkor kiléphetünk a sötétből!