Anna néni már 20 éve nyugdíjas, így - bár kisnyugdíjasnak számít - a jelenlegi nettó minimálbérrel hajszálra azonos összeget kap. Debrecenben él, lakótelepi lakásban. Annak idején meg lehetett volna vásárolni a lakást, de annyi pénze nem volt összerakva, pedig mindig takarékos volt. Meg úgy volt vele, kinek...? Hisz gyerekei - lánya, veje - más városban élnek messze /akkor még jólétben/, csupán 1-2 évente találkoznak. Sajnos. 

Nem. Nem a szeretet hiánya az ok, hétvégéken órákat beszélgetnek telefonon, olyankor kedvezményesen tudják tartani a kapcsolatot. Azt sem a lánya fizeti, nincs miből. Ő leszázalékolt lett a gerincével, meg a lábával, veséjével, feleannyit kap, mint édesanyja, a férje meg épp munka nélkül, 22 ezret tesz le az asztalra. Dolgozni amúgy csak alkalmival tud,  falun laknak, messze a várostól, kocsijuk nincs, a közlekedés pedig gyatra.  Gyerekük nem született, ezt sajnálják is néha, másrészt meg úgy vannak vele, hogy "Minek, erre a vacak világra...". Úgyhogy Annuska nénihez - szereti, ha így szólítják - nem jár senki látogatni, már testvérei is elhaltak, egy ugyan még él és Pesten lakik, de szegénykémnek annyi pénze nincs, hogy rendesen kifizesse a rezsit, nem hogy még éljen is. Ő rendszeres látogatója az egyik ingyenkonyhának, és Anna néni küld neki havonta egy kis tartós élelmet, s némi pénzt. Így - bár szűkösen - de elvan.

Annuskának van két szomszédja. Nem nagy barátnők, de időnként átjárogatnak egymáshoz. Piroska, a közvetlen szomszéd, ő tanárnő és a saját lakásában él, még a férjével vették közösen, aki mint ahogy mondani szokta már 7 éve "alulról szagolja az ibolyát". Régen sem dúlt a szerelem, de hogy a férfi idővel munkanélküli lett, és teljesen befordult, beszűkült, kötekedő, lett, teljesen rátelepedett,  egy idő után már a lakást sem hagyta el - évek elteltével belefáradt gondozásába. Így aztán férje távozása az árnyékvilágból megváltás volt már mindkettejük számára. Az özvegységivel van annyi pénze havonta, hogy gond nélkül kifizeti a rezsit, megveszi gyógyszereit, és naponta jut ezer forintja. Így ő a " legpénzesebb" a három ismerős közül. Több is maradna, de elviszi a betegsége. Mert, hogy rákos. Tüdővel. Már 6 éve megállapították, de nem ment neki sem a műtétnek, sem a kezeléseknek. Úgy van vele, lesz ami lesz. Volt már pár ismerőse, akinek ugyanez, vagy hasonló problémája volt, akár átmentek a kezeléseken, akár nem -  a tíz évet egyik sem élte túl. "Akkor meg minek kínlasszam magam" - szokta mondani. Van egy lánya Pesten, egyedül neveli két gyermekét, az egyetemista nagyfiút, és a kislányt, aki most végzi az általánost. Ő szintén pedagógus, óvónő. Ahhoz képest elég jól keres, viszont a megélhetés is drága, s mivel a gyerekek apja semmivel nem járul hozzá nevelésükhöz, nem várhatja el, hogy lányáék segítségére legyenek. Odaköltözhetne hozzájuk, ám nem akar a terhükre lenni. Most még minden szép lenne, de idővel, ha leesik a lábáról és állandó gondozásra szorul, akkor csak bajt okozna, ezt meg nem akarja. Azt szeretné, ha szép emlékeik maradnának róla. Van egy vész forgatókönyve is, így szokta mondani, ha már úgy érzi teher csak számára az élet. Utánanézett az interneten mi a legjobb módszer abba, hogy fájdalommentesen álomba ringassa magát. A temetésre is összeszedte a pénzt, bár addig igencsak fogához kellett vernie a garast. Először próbálkozott a tv-reklámos céggel, Gondolta fizeti a biztosítást, aztán ami összejön könnyít a gyerekeken. Nem tartja buta asszonynak magát, de még őt is átrázták a hangzatos ígéreteikkel. Második hónapban rájött, hogy valami turpisság van a dologban, mert már akkor megemelték a díját. Ő akkor úgy volt vele, hogyha az elején már gondok vannak, akkor később csak rosszabb jöhet. Felrúgta az egyességet, a havi díjnak annyi lett, de még így is szerencséje volt. Hisz ahogy hallotta amit adnak, az egy nevetséges összeg, nemhogy temetésre, de még egy komolyabb koszorúra sem elég. Így aztán úgy döntött, hogy nagyjából egy év alatt összehozza segítség nélkül az összeget, hisz lányára nem támaszkodhat, azt meg nem akarta, hogy szociálisan kaparják el. De már biztonságban van a pénz, még több is mint kellene, úgyhogy legalább e miatt nyugodt lehet. Lányára, meg a gyerekekre marad a lakás, meg a berendezés. És persze az értéktárgyak. Az is valami. Megszorult már párszor az életben, de mindig sikerült túllépni a problémán a nélkül, hogy az értékekre rá kellett volna tennie a kezét. Azok szépen becsomagolva a komód fiókjában üldögélnek. Várva arra az időre, amikor új gazdához kerülnek.

Saci, Sarolta három éve nyugdíjas, ő házasságban él, és boldogban. Ezt nem csak mondja, látszik is rajta. Még most is csillog a szeme, ha a férjéről - párjáról - beszél. Kézen fogva mennek mindenhová, ritkán persze összevitatkoznak ők is, de csak azért, hogy megmondja véleményét. Ő akkor is szereti a férjét, amikor épp kicsit hangoskodnak egymással. Aztán a vita közben egyikük kicsit elmosolyítja magát, és ezzel pont is kerül az "ügy" végére. Másnap már nem is emlékszik a vita okára. Bolondság volt - üti el... Azt szokta mondani, hogy ennyi kell, másképp unalmas lenne az élet. A legszebb dolog a békülés. Nem mintha békülni kéne, hisz haragot sem tartanak. Anyagilag az ő életük a legrosszabb, albérletben laknak, a két másik hölgy közvetlen szomszédságában, középen. Szomorú történet, kertvárosban éltek, volt saját kis házuk, igaz, hogy faház - de mégis csak volt valami. Aztán egy téli nap elmentek névnapozni be a városba. Mire hazaértek, a házból szinte csak por és hamu maradt. Meghibásodott a kazán, és ezzel vége lett a kertvárosi életnek. Nem volt pénz újrakezdeni, abban az időben kevés volt a jövedelmük, ráadásul hitelt is fizettek. Mivel zártkerti rész volt, biztosítás sem volt a házon, úgyhogy teljesen lenullázódtak. Na de, a pénz az csak eszköz, a boldogság nem /csak/ azon múlik, a lényeg hogy aki fontos számára az "él és virul" Amúgy tényleg virulnak mindketten. Bár nagyon kevés a pénz, sokszor a napi élelem is gondot okoz, hisz az albérletért rezsivel együtt 80-90 ezret fizetnek, valahogy mindig kisikerítik. Ha boldogság van, még a zsíros kenyér is jól esik. Olyan is volt már, hogy az sem volt. De olyankor a szomszédoknak hála valahogy csak összehoztak egy kis kőlevest. Egyik is adott ezt-azt, a másik is. Aztán meg közösen megették. Sőt, sütemény és egy kis itóka is került az asztalra. 

Egy ideje egy hajléktalan férfi jelent meg az emeletükön. Télen mindig eltűnik, a jobb idő beálltával valahogy előkerül. Már megszokták. Eleinte féltek kicsit tőle, de aztán rájöttek, hogy a légynek sem árt. Időnként, mikor Annuska visszaérkezik napi rutinjából - a környékbeli kóbor macskák etetéséből - hazafele útban vesz neki fél liter tejet, egy-két sóskiflit, meg néha valami apró kis édességet. Ha sok a pénz - olyan azért ritkán van - akkor pár deka parizert is. Aztán másnap Pirike a soros, ő főtt ételt szokott kirakni egy kis ételesben. Volt már, hogy reggel az ételes mellett egy szál kornyadozóban lévő rózsát talált. De a szándék, az akarat a lényeg. Saci élelemmel nem tud beszállni az akcióba, neki más reszortja van. A férjéről lemaradt ruhával segít néha, mivel méretre azonosak. Néha azért dugeszban ő is közé rejt valamit. Általában egy apró édességet. csakhogy érezze szegény ember, hogy foglalkozik vele valaki.  Mert az a legfontosabb az életben, hogy tudd - valakinek még fontos vagy. Kell, hogy embernek érezd magad... Akkor is, ha nyomorult az élet...