2017. máj 14.

Aki szegény az is marad...

írta: OMari
Aki szegény az is marad...

Egy amerikai tanulmány szerint annak van esélye kilépni a szegénységből, és akár a leggazdagabbak közé kerülni, aki olyan területen él, ahol a jövedelemkülönbségek a legszegényebb és a gazdagabb réteg között nem annyira éles. Ilyen területeken akár 10 százalék esélye is lehet, hogy a nyomor gyermekéből idővel igazán módos ember válik. 

szegenysegi.jpg

Nálunk az ország jó egyharmada szegénységben él, egytizede pedig nagyjából mélyszegény. Ezek az emberek már annyira a társadalom szélére kerültek, hogy onnan visszafele lépegetni is lényegében lehetetlen feladat, nemhogy még átugrani is  a nemzetközi viszonylathoz kicsiny középosztályt, és a gazdagok közé beékelődni.

Aki nálunk mélyszegénységbe születik, és ott nő fel, számára már óriási tett az is, ha elvégez egy középiskolát. Hisz a szülők általában tanulatlanok, sokszor funkcionális, vagy valós analfabéták, gyermekeiket nem tudják segíteni a tanulásban, de sok esetben még megfelelő, fejlesztő nevelést sem tudnak biztosítani az utódnak.

Ha új családtaggal bővül a nyomor, a kicsi első pillanatától kezdve teljesen máshogy él, mint akár középosztály-béli társai. Nem hogy külön szobája, de sokszor külön ágya sincs. Egy szobába zsúfolódik szüleivel, testvéreivel, sokszor fél családjával, akár a nagyszülőkkel is. A lakás régi, dohos, sötét, a nap is csak ritkán süt be. A környezet ingerszegény, játék ha van is öröklött, több generációs. Újság csak fűtésre, begyújtáshoz, könyv pedig mutatóba se. Mobil az van általában, mert ha az embernek munka kell, ez már létszükséglet. Más kérdés, hogy nem a legújabb, és nagy valószínűséggel net nincs rajta.  Tisztaságra jóval kevesebbet adnak mint a módosabb családok. Nem csak, és feltétlenül  az igénytelenség az ok. A megélhetési gondokkal küzdők valóban nagy problémákkal harcolnak nap, mint nap. És ha harcol az ember, akkor más - ehhez viszonyítva látszólag sokkal kisebb "ügyekre" már nem marad energia. Másodlagossá, vagy akár sokadlagossá törpül a lakás felseprése, portalanítása, szellőztetése. Fertőtlenítőszer meg lehet hogy nincs is a ház környékén, hisz a kevés pénz behatárolja a vásárolható dolgokat. Márpedig a tisztítószereket gyűjtögetéssel nem lehet beszerezni. Nem úgy, mint a krumplit, hagymát, gyümölcsöt. Örülnek ha megveszik a mosószert, sokszor hónap végén már az is fogyóban van. Ilyenkor az anya egyedi praktikákhoz folyamodik, hogy a gyerek agyonkoszolt, játékban teljesen összemaszatolt ruhaneműit óvoda, vagy iskolaképessé tegye. Ilyenkor veszi elő a jó öreg mosószappant, vagy a naponta használt mosakodó szappant, ha épp az is fogyóban - jöhet bármi, valahol, a szekrény mélyén talált régi sampon, tusfürdő, de akár a mosogató is. A lényeg, hogy vigye a koszt. Sok kisgyerekes család még a papírpelenkát is kimossa, mert nincs pénz mindig újra. Persze ésszerűbb lenne eleve vászonból készültet venni, csak hát a szegénység nem mindig jár együtt az ésszerűséggel. Nem kell lecsapni a mondatra, nem a felelőtlenség a fő ok, tudják, mi a megoldás, de sokszor az ésszerűség kivitelezhetetlen.

A gyerek - ha átlagos óvodába jár - már kiskorában kiközösítetté válik. Szegényes ruhája, kócos frizurája, a középréteg szemével nézve ápolatlan, tanulatlan szülei, huzat nélküli ágyneműje, lyukas, nagy, agyonhasznált cipője, és sokszor messzire lemaradt tájékozottsága, ismeretanyaga már ekkor meghatározza helyét a közösségben. A  szülők, nevelők ferde szemmel néznek rá, távolságtartóak vele, a gyerekek meg másolnak. Ha azt látják, hogy Emánuel-lel az óvónéni olyan furcsán viselkedik, nem veszi fel ölbe, mint a Zsófit, vagy a Csongort, ha éppen szipog, vagy kicsit más hangon beszél vele mikor csinálni kell valamit, esetleg még ingerültebb is időnként, ha valami "kínja" van, azt a többi gyerek megjegyzi, és úgy gondolja: ennek így kell lenni. Hisz ez időben még a nevelő, és a szülő az abszolút másolandó, ő a tökéletes, a mindentudó. Ha szerencsés a szegényebb sorsú gyermek, talán egy odafigyelő, empatikus nevelő segíthet neki az első lépéseket megtenni a nyomorból való kilépés felé. De mivel sok a gyerek, kevés a nevelő, a pedagógusok nagy százaléka pedig nem az együttérzéséről híres, ezért aztán már itt, az első olyan életszakasznál, ahol közösségbe kerül a gyermek - nagyjából meg is pecsételődik sorsa.Ő lesz innentől kezdve  a csoport szegénye, butuskája, rosszcsontja. Mert ha az embert kiközösítik, és úgy érzi nem kap elég figyelmet, akkor valamilyen módon biztos jelezni fogja: én is itt vagyok... És mivel kiugró pozitív  tulajdonság nincs a kezében, legalábbis a kutya sem figyelt fel rá - hacsak  valamelyik óvodában felfedezhető sportágban, esetleg muzikalitásban nem tehetséges - a csibészséghez fog nyúlni, és már ekkor gyűjtögeti büntetéseit napról-napra...Maga előtt is igazolva előbb-utóbb, hogy ő rossz, semmirevaló, és semmire kellő. Pedig ha egy odafigyelő nevelővel találkozik élete ezen szakaszában, aki meglátja benne a bármilyen tehetséget, és azt kihangsúlyozza, figyel rá, fejleszti, támogatja és "reklámozza" azt, ez az addig kiközösített gyermek elkezd hinni magában, és a többiek is - mivel valamiben több, mint ők - elfogadják, és befogadják maguk közé. Ha pedig az embernek van önbizalma, akkor mint tudjuk mindenre képes.

Fontos lenne, hogy a társadalom lemaradó rétegei számára egy hatásos szociális háló álljon rendelkezésre, ami főleg a gyermekek támogatását . egészségügyi és élelemezési téren -  tartaná legfőbb feladatának. Mert hiába az ész, hiába az ügyesség, a kombinatív készség, a gyorsaság, vagy talpraesettség, jó hallás, szép hang, vagy jó mozgás,  ha közben egymás hegyin-hátán jönnek a betegségek a szegényes táplálkozás, és a rossz otthoni környezet, életkörülmény miatt. 

Azokban az országokban, ahol fejlett az oktatás, és nívós az egészségügyi ellátás a szegény gyermekeknek sokkal nagyobb az esélye kimászni a nyomorból, mint az ezen a téren elmaradott területeken.

Jelenleg Magyarországon mi is a helyzet?

A szegény környezetben élő gyermekek száma nagyon magas. Jelenleg nagyjából 800 ezer gyermek él mélyegénységben, és még ennek is vannak fokozatai...

Az állam közoktatásra, egészségügyre, hathatós szociális hálóra keveset költ. Magyarország a GDP arányában az európai átlag nagyjából felét költi a közoktatásra. Ennek meg is van az eredménye.

A szegény gyermek "szegény" iskolába, a gazdag "gazdag" iskolába jár. Iskolák terén, és főleg osztályokban menő a szegregáció. Ki fejlődik jobban? Az, aki bár akár tehetséges, de csupa vele egy szinten lévővel szív egy levegőt, vagy érzi, látja a majdan elérendő célt is?

Jelenleg a lemaradt rétegeket OKJ-s szakmákkal akarják szintre hozni, ami valós szakmai végzettséget nem is ad, főleg a munkaügyi központ által szervezettek, és a közmunkás képzések nem érnek fabatkát sem, lényegében kidobott pénzről beszélhetünk ez esetekben,  holott még normál szakmunkás végzettséggel is rendkívül nehéz az elhelyezkedés, ha csak egyetlen, esetleg még el is avult  szakma van a kézben.  Az igazi segítség az általános iskolai végzettség híján ennek megszerzése lenne, az ezzel rendelkezők pedig jelen kornak megfelelő szakmák iskolai szintű elsajátításával kerülhetnének versenyhelyzetbe. Tehát amikor csak lehet - legalább - középiskolai végzettségig elsegíteni az embereket. Hisz az ő jövedelmük már más lehet... És tudásukkal, könnyebb elhelyezkedésükkel, valamint jobb fizetésükkel saját  családjuk esélyeit is növelhetik. Környezetüknek pedig jó például szolgálhatnak.

Magyarországon  legalább jó, keresett szakmával kell rendelkeznie a polgároknak ahhoz, hogy viszonylag elfogadható életszínvonalat tudjon biztosítani családjának.Ha ez nincs, akkor az elkövetkező generáció is a szegénység legmélyebb bugyrába születik.

Át kéne gondolni végre felelősen az egész kérdést, és nem szórni kifele az ablakon számolatlanul az   Uniós pénzt! Hallgatni kellene végre a hozzáértőkre, a szakemberekre, a szociológusokra, pedagógusokra, családgondozók embereire! 

És kellenének az ország egész területén az ÉRTELMES munkahelyek!

 

 

 

 

Szólj hozzá

szegény nyomor szegény marad