A finanszírozási rendszer, és saját maga, na meg a jóakarói.  Nincs igazi érdekeltség, nincs motiváció, de legalábbis nem az, aminek lennie kéne. A legtöbb gyermek nem a sportág szeretete miatt lesz "focista", hanem a benne rejlő pénz miatt, szülői sarkallásra. Nincsen igazi kiválogatási rendszer, hol vannak az iskolai, helyi bajnokságok, ahol mindenki belerúghatott a labdába, képletesen, és szó szerint is. Simán, iskolán belül kiválogatódtak - játék szinten - a legjobbak. Ők valóban a focit szerették, nem a külsőségeket. Nem kell visszahozni a régi rendszer, amikor még nem a szuper szerelésről szólt a foci, jó volt a fakó, vagy a történetesen rongyos is, vagy amikor akár a cipő is kölcsönben volt. Ma már ilyen nincs, és elmúlt vele az egykori életérzés is.

Nem szakmai szemszögből közelítem meg a kérdést, pusztán átlagember szemmel nézek körül, hülye vagyok a témához,csak próbálom látni a bajokat.

Van egy család, ahol él egy hármasiker "pár", kiskamaszok. A szülők úgy döntenek, valamelyikükből menő focistát faragnak, ezért aztán az anyagiakat sem kímélik. Mivel van három gyerkőc, mindegyiket támogatni fogják - hisz mindhárman tehetségesek is - ezért háromféle módon ösztönzik őket, "valamelyik csak bejön" alapon. 

Pistának a pénz nagy része előre jár, mégpedig annyi, hogy lényegében vágyait gond nélkül teljesíthesse belőle.Ösztönzik e felett is, legalább annyival, mint "alapból".  A középső fiúnak, Sanyinak csak annyit adnak, amennyiből legfontosabb szükségleteit ki tudja elégíteni. Egy-egy kóla edzés után, vagy hirtelen valami kis plusz kalória. Kap hozzá pénzt, de csak akkor, ha egyrészt maximálisan mindent belead, másrészt a teljesítménye is jó. Péter, a harmadik gyerkőc nem kap semmit, csak utólag jutalmazzák.                                  Ha mindhárom gyermek megközelítőleg azonos tehetség, és nagyjából azonos egyéniségek is, melyikük fog a legjobban teljesíteni? 

Józan parasztésszel...? 

Az utóbbi kettőnek van rá esélye. Az, hogy kettejük közül melyik hoz ki többet majd magából, az már egyéniségfüggő. Legnagyobb lehetősége a középső gyereknek van, ha a Péter nem elég elkötelezett, akkor egy idő után kedvét szegheti, hogy a másik kettőtől eltérően neki csak akkor jut a koncból, ha valóban teljesítményt rak le az asztalra. Viszont, ha ezen a próbán túl lép, szinte biztos a siker. Mert nagyobb eséllyel valóban a sportág szeretete fogja előrehajtani, a többi, a körítés csak mellékes jó lesz az egészben. Sanyinak a legfontosabbak elérhetők az alapjárandóságából, de korántsem szuper szinten. Az a nívó csak akkor biztosítható, ha teljesítményt tesz le az asztalra. Meg van a biztonsága, de cél is van előtte, amely karöltve a játék szeretetével és a tehetséggel minden esélyt megad a gyermek számára. 

Nálunk az európai országokat tekintve relatíve kevés az igazolt labdarúgó,  - persze sokan még ezt a számot is soknak tartják - viszont a 18 év alatti focisták számához viszonyítva irreálisan magas az akadémisták száma. Ez azt jelenti, hogy rossz a merítési rendszer, nagyon sok olyan gyermek is bekerül az akadémiákra, akiknek semmi esélye későbbiekben az első vonalban focizni, az, pedig hogy közpénzen harmad-negyed osztályú focistákat képezzenek enyhén szólva túlzás. Ráadásul sok gyermekben hiú reményeket táplálva. Az egyszerűen nevetséges, hogy egy-egy korosztály minden harmadik-ötödik tagja minimum  NB-I-es klub utánpótlás-csapatában játszhat, és a menő labdarúgó akadémiákra is nagy eséllyel bekerülhet. Aminek aztán az az eredménye, hogy - mivel itt sem születnek nagyobb arányban tehetségek, mint máshol, ráadásul a válogatási rendszer miatt sokakat fel sem fedeznek - egy-egy korosztályban a tényleges, felfedezett tehetségek jóval alacsonyabb számban fordulnak elő,mint ami lehetséges lenne. Hisz sokan el sem érnek odáig, hogy felfedezhessék őket. Ugyanis sok helyen a testnevelő sem elég elkötelezett - ha egyáltalán van - és sajnos sok olyan szülő van, akik képtelenek arra áldozni, hogy gyermekük napi szinten edzésre járjon. Mert helyileg viszont nincs lehetőség. Nem ártana szétnézni alaposan a kis falvak focipályáin, a város széli grundokon, lakótelepi dühöngőkben,ahol a gyermekek valóban kedvtelésből - nyáron akár egész  nap rúgják a bőrt. 

Hogy lehet elvárni, hogy hirtelen jóra forduljon minden, amikor mesterségesen nyúlnak bele, felülről az egész rendszerbe? Hirtelen látszatra tökéletessé téve a körülményeket, lehetőségeket? Attól, hogy egy iskola szuper környezetbe költözik, és kioszt egy csomó ilyen-olyan ösztöndíjat nagyjából átlagos diákjai között, kiugró teljesítmény nem várható a közeljövőben, max a már eddig is ismert tehetségek fognak jobban teljesíteni. Ellenben, ha komoly felvételi rendszert dolgoz ki, és azt maradéktalanul be is tartja,rendszeres szűrésekkel tarkítva, nagyobb eséllyel bukkannak fel valódi tehetségek, és ez által jóval magasabb szintű lesz az oktatás is. Hisz alapból más szintről indulnak...

Kellenek a stadionok, kellenek az akadémiák, de nem így, és nem ennyi.  A piacnak kellene megmutatni, hogy pontosan hová, mire van szükség. És melyik életképes, melyik nem.

Nem agyonpátyolgatni kell az akadémiákat, hanem - kemény mondat - tartsák el magukat.És a klubokat sem nyakig pénzelni.Szerezzenek szponzorokat maguknak, ha jól teljesítenek, lesz az is.  Amíg számolatlanul ömlik az állami pénz, addig nincs érdekeltség a jobb munkára. A legnagyobb bűnt azok követik el az igazi tehetségekkel szemben, akik ezt a jelenlegi rendszert kidolgozták és fenntartják.  Ha ezt kimondja végre valaki, onnantól van esély arra, hogy változás jöhet.

Egyszerű a módszer. 

Mi az akadémiák feladata, célja? Jó labdarúgók "kitenyésztése".

Mikor lesznek az akadémiák igazán érdekeltek ebben? Ha az állam eltartja őket, és úgy próbálkoznak,- vagy ha jó munkát végezve a már kinevelt sportolókat árúba bocsátják, és működésüket innentől a vételárból finanszírozzák? / többek között/

Nem kell hozzá üzletembernek lenni, hogy rájöjjön bárki, az utóbbi a megoldás. 

De akkor mi az ok, amiért mégsem ezt a lehetőséget választják? 

Egy dolog biztos, hogy pénz, pénz, pénz....