Hogy a szegény tehet arról, hogy nyomorult? Hogy aki szegény, az annyit is ér? Hogy országunkban már minden ok, erősödünk, cseperedünk? NEM. Hallgatunk az elhallgathatatlanról.

Béla meredten bámult maga elé, és szőrözgette a múltat.Próbálta  kivesézni, mi indította el az egészet, mi is az a pillanat, ami miatt neki most az utca jutott. Egész életében dolgozott, már ameddig hagyták. Otthon is azt látta, ez vésődött az agyába. A munka kell, nemesít. De valóban így is gondolta.  Az biztos, hogy számára 91-ig minden rendben volt. Meg sem álmodta, hogy vele még - akár sorozatban is - rossz is történhet. De aztán a rendszerváltás után egy évvel megszűnt a munkahelye. Ez volt az első taposás...Egyik napról a másikra, egyik pillanatról a másikra mondtak fel neki. Annyira új volt a témában, hogy azt sem tudta, mi ilyenkor a teendő. Neki a munkaügyi központtól rossz szájíze kerekedett, oda régen csak a munkakerülők jártak. Hát, innentől kezdve neki a második otthona lett. Szerencsétlenségére lakhelyén eddig sem volt munka, ő Pestre járt eddig is, így aztán közvetlen környezetében még annyi munkahely sem volt már abban az időben, mint addig. Hónapok teltek el, míg talált egy kisegítő munkát, de csak  3 hónapig tartott. Mindegy, volt, ami volt, viszont ez az a pont, amikor kiszaladt lába alól a talaj. Innentől kezdve nem igazán ő irányított.

Hét éven keresztül hol volt munkája, hol nem. Napi szinten vendég volt a munkaügyiben, abszolút együttműködött, telefonált, jegyzetelt, út közben be-benézett vállalatokhoz,
üzemekbe - megkérdezni, nincs-e valami lehetőség számára. Nem volt. Körülötte mind többen lettek munkanélküliek. Ahogy nőtt a tengődők száma, úgy csökkent a segély összege. Közben az árak az egekbe mentek. De még szerencsére az asszony dolgozott, túl élték. A testvére már nem volt ilyen szerencsés. Évekre munkanélkülivé vált, és amikor egyedül maradt a bérlakásban, mert a felesége ott hagyta, s nem tudta segélyéből fizetni a számlákat, egymás hegyin-hátán voltak a csekkek, a hátralék csak halmozódott, egy reggel arra ébredtek, hogy hiába csöngetnek az ajtaján. Önszántából kilépett az életből.... Öngyilkos lett. Azóta is sokat elmélkedett már Béla ezen. Mostanában hajlamos azt gondolni, hogy a tesója járt jól. Nincs ennek már így semmi értelme.

Nem tudja már pontosan mikor történt, valamikor 2000 körül, amikor  ugyanúgy a FIDESZ-kormány volt terítéken, mint most. Elhelyezkedett végre a közeli - 30 km-re lévő - konzervgyárban.A boldogság 3 hónapig tartott, mert Orbán Viktor összerúgta a port az akkori ruszki vezetéssel, annyi lett az orosz exportnak, nem kellett a munkaerő már ott sem, szélnek lettek eresztve a "vidékiek". Itt érezte másodszor, hogy a fentiek a hátába törlik a lábukat... Jött megint a munkanélküliség keserű kenyere.  Ekkor Béla már jóval túl volt a negyvenen, kezdtek gyanúsan nézni rá az állásinterjúkon. Mintha fél lába már a sírban lenne. Fekete munkán dolgozhatott, de bejelentésről hallani sem akartak. Aztán a fekete munka is elfogyott, helyére fiatalabbak kerültek.

Jöttek sorozatban a munkahelyek, 2-3 hónaposak, mindig volt valami. Ő ragaszkodott volna, csak hát a munkáltatók szemétkedtek. A legtöbb be sem jelentette, ha szóvá tette, akkor elküldték. Volt, amelyik egy hónapig próbamunkáztatta, aztán meg pénz nélkül akarta elküldeni. Tudta ő a jogait, be is hajtotta rajtuk az utolsó fillérig. Aztán ez a világ is elmúlt, évekre csak a sanyarú 28500.-Ft. jutott. Egészen addig, amíg ezt is lejjebb nem vitték. De előtte történt még valami, az még a szocialista kormány alatt, ha jól rémlik, egy háztartásban csak egy segélyezett lehetett. És mivel a neje is munkanélkülivé vált, ez azért nagy döfés volt ellenük. Ez volt a harmadik. Aztán jött a FIDESZ-kormány, és vele együtt sorozatban a taposások. Egyikből épp kikászálódott, már jött is a másik. 

Kötelezővé tették a közmunkát. Addig azt sem tudta,mi fán terem.Azt hitte, közmunkás csak az lehet, aki valami szabálysértést követett el, és azt dolgozza le ilyen formában. De aztán behívták őt is. 8 órába. Illetve a 8 az négy volt, Hisz csak minden második nap kellett menni. És mit ad Isten? Valamelyik Isten állatkája kitalálta fent a pulpituson, hogy meg fogják védeni az embereket a gonosz uzsorásoktól, ezért hetente fizetnek. Ez volt a negyedik taposás, de ezt akkor még nem tudta. Át sem gondolta, mivel fog ez járni, ha majd leszámol...Azzal sem foglalkozott még, hogy a banknak hetente adódott is levonni valója, ahányszor utaltak, és ahányszor felvette a pénzét. Elkezdett dolgozni a két hónapos programban, utcán kapirgált, az a bizonyos menetelős munka volt. Pont telet fogott ki, nyálkás, hideg idő. Eleinte lehajtott fejjel mászkált a többiekkel, fejére sapkát tett, hogy rokonok, haverok, barátok, régi munkatársak fel ne ismerjék. Persze nem használt, időről-időre találkozott velük, és magyarázkodnia kellett, legalábbis úgy érezte. De aztán a 2 hónapban gyorsan vége lett, és egyben házasságának is. Megkapta utolsó heti fizetését, ami kemény 8 ezer forint volt, ellenben másfél hónapig ez volt az egyetlen jövedelmük. Mert hogy az utolsó számlára érkezett pénz után majd két hónappal kapta meg első segélyét, ami akkorra már nem az ismerős 28 ezer, hanem 22-et kóstált. Na, itt törölték bele ötödjére a cipőjüket. De előtte még rendesen eladósodott, hisz a közbeeső időben is kellett élnie valamiből. Az asszony nem bírta a terhet, elment egy másik férfival. De legalább jobban járt, mint ő. Ő maradt, és kínlódott. Ez a huszonkétezer nyolcszáz már annyira kevés volt, hogy nemcsak a számlákat nem tudta fizetni, de kajára sem telt rendesen. Ha volt valami kis munka befizette a hátralékot, gyűjtögetett, vasazott, egész napja ráment, hogy valami ételt tudjon tenni a szájába, legalább este. Munkahely keresésre nem volt ideje, de pénze sem lett volna újságra, se telefon feltöltésre. Hogy kilábaljon a helyzetből, jelentkezett megint közmunkára. Oda legalább nagyobb eséllyel bekerülhet, ha pár hónapig is, de mégis csak plusz pénz. Addigra viszont már a közmunkabér is lejjebb ment. Nem emlékszik már, hogy havonta, vagy hetente fizettek, neki akkor már mindegy volt. Már csak 47 ezer volt az összeg, amit utaltak, jó volt,  ha a bank sápja után kézhez tudott venni 45-t. Na, de a szerződés 5 hónapig tartott, utána jó ideig megint semmi. Volt közben egy kis konzervgyári munka, alig emlékszik arra az időre, éjt nappallá téve dolgozott. Így aztán legalább egyenesbe jött megint a számlákkal. Ez ment éveken át, aztán jött az alapkompetencia tanfolyam, ami paródiának jó volt, tanfolyamnak marhaság. El kellett költeni sebtiben az uniós pénzt, ezért összehoztak egy dedóképzőt. Meg volt a véleménye az egészről, kidobott pénznek tartotta, de legalább újabb 5 hónapig el volt valahogy. Utána elvégzett egy OKJ-s képzést, aminek annyi haszna volt, hogy 8 hónapig minden hónapban meg volt 34 ezre, ami persze nem sok volt, de pont kihúzta a következő konzervgyári szezonig. Igaz, többre számított, amilyen kétballábas, pont "nála" vitték lejjebb az összeget, addig negyven felett kaptak...Elvégezte a tanfolyamot, egész jól. Munka persze szál sem. Mindegy, elmegy közmunkára. Egy évig nem tudott bekerülni, annyian voltak előtte. Nem volt közmunka, nem lett segély sem. Még a nyomorult huszonkétezrének is búcsút inthetett...Hisz, már régen törvényben volt, hogy egy évben 30 nap munkaviszonyt kell igazolni ahhoz, hogy segélyre jogosult legyen. Itt már nem lábtörlést érzett a hátán, hanem taposást, de qrva nagy erővel...  Most éppen egy éves szerződése van, amely egyrészt jó, mert amíg le nem telik biztos a dolog, másrészt szar helyzet, mert közben munkahelykeresés jóval nehezebb, esetleg a szállón kaphat ötleteket. Merthogy az egy év alatt elvesztette lakását is. De lényegtelen, mert a segély nélkül már úgyis tuti lett volna a dolog. Jelenleg hajléktalan. De elég hajlékony ahhoz, hogy talán  megoldja a megoldhatatlant. Azóta valójában csak sportból keres munkát, mert esélye semmi. Ha meghallják a lakcímét, senkinek nem kell. De ne szóljon semmit, ott vannak a fiáék. Nekik  kicsijük van, ugyanabban a cipőben járnak, amiben ők voltak az asszonnyal. Munkahely nincs, segély meg csak egy. Aztán már annyira lerongyolódtak, hogy van, mikor a családit sem kapják, mert ruhára, meg buszra nem telik. Sajnos sokszor hiányoznak a gyerkőcök az oviból. Hisz a családit már jó ideje akkor adagolják, ha a gyerek igazolatlanul nem hiányzik sokat. De mégis kivel igazoltassák azt, hogy sokszor a popsija kint van a nadrágból, vagy még mindig szandálban szaladgál novemberben, mert egy rohadt csizmácskára nem telik, és ahhoz is pénz kéne buszjegyre, hogy egy segélyszervezethez eljussanak. Beszélni a problémáról meg nem mertnek, mert félnek, hogy a gyámügy közbelép. Így is elég nagy baj volt, amikor híre ment, hogy a lakást el fogják árverezni, mert bedőlt a hitelük. Ez volt a hetedik taposás a sorban.A sok kicsit már nem is számolja. Azt mondták, senkit nem hagynak az út szélén... Hát, ez lett belőle. Nekik, a fiáéknak nem is mondja, hogy szállón él, nem idegesíti fölöslegesen őket. Van nekik éppen elég.... Egy havernál lakik, egész jól elvannak. Ennyit tud. Nem is kell többet, hisz Bélának is van önérzete, nem akarja hogy sajnálják, azt meg főleg nem, hogy a nyakukra kerüljön, így is alig vannak el. 

Pár napja kezdett a fia közmunkásként, azt hiszi lesz majd nekik is CSOK. De ez marhaság. Már legalább egy éve ígérgeti a kormány, hogy ekkor, meg akkor... Ez az egyik legnagyobb szemétség tőlük, hogy hülyének nézik az embereket. Ez már rúgásnak is beér.., a nyolcadiknak. Hát, egy időleges közmunkára hogy adhatnának bármit is? Mégis a segélyből hogy fizethetnék? Húzgálják az emberek orra előtt a mézes madzagot, örülj, hülye, hogy dolgozhatsz, majd lesz Neked méz helyett melasz... Adunk támogatást lakásvásárlásra, hogyne adnánk! Azoknak, akiknek amúgy  sem esik le a seggükről a gatya... Hülyének nézték akkor is, amikor jöttek a rezsicsökkentés dumájukkal, közben meg csak a gázártámogatásnak lett annyi. De neki már mindegy, jelenleg nincs fizetni valója. 

Viszont jövő héten albérletbe költözik, talált egy olcsót, kis segítséget kell nyújtani a gazdinak időnként. Ennyit meg tud tenni. Ráadásul van kertecske is, ezt-azt megtermelhet magának. Már be is jelentkezett, így aztán bátorságot kapott munkahely keresés terén is, gondolta első lépésként megigényli a Start-kártyát. Valamikor, régen volt az egyik haverjának, kapva kaptak rajta a munkáltatók. Na, de az a kártya már a múlté. Eltörölték, mert hogy miért menjen tovább, ami működik? Van ugyan egy annak nevezett, de csak minimális hozzájárulást ad, azért őt, a majd hatvan éveset, a kutya nem fogja felvenni, az már biztos. Na, ekkor érezte, hogy már nem csak taposnak, kezdik a víz alá nyomni. Ez a vég előtti kilencedik...

De ez a stáció sem sokáig tartott. Tegnap tudta meg, hogy lehet, hogy már a közmunkának is vége lesz számára. Azt mondják, csak egy évet lehet dolgozni benne, meg amúgy is, ez után már szakmunkás nem is lehet majd közfoglalkoztatott. De akkor mi a francot csináljon? Dögöljön meg? Hisz az már biztos, hogy lehetősége nem lesz. Ő tudja, hogy mi van, nem ez a nyamvadék vezetés! Ha ez bekövetkezik, akkor biztos, hogy a vég következik.  Ezt már nem bírja ki. Elvesztette munkáját, feleségét, családját, megélhetését, családját, hitét... Mi kell még? Kell még valami???!