2017. jan 26.

Mitől fél a magyar, ha szegény?

írta: OMari
Mitől fél a magyar, ha szegény?

Mitől?  

Attól, hogy még szegényebb lesz. Hogy még azt a pici is hirtelen köddé válhat, amije van neki. Mindegy, hogy mi, ház, lakás, vagy csak egy szatyornyi ruha, ezzel az elveszthetővel sakkban lehet tartani. Ez nyilvánvaló. De ha alaposan végigrágjuk magunkat a témán érezhető, hogy a szegény egy félelem tengerben él.

Félnie kell attól, hogy elvesztheti a számára szinte a legfontosabbat, a megélhetését. Mindegy az, hogy valós állás, közmunka, vagy segély, esetleg alkalmi munka. Ha az nincs, ha valami miatt vége lesz, akkor neki is annyi, beledöglik.  Ha nincs pénz, kevéske számláját nem tudja fizetni, arra sincs remény, hogy az esetleges adósságait végre rendezze. Így előbb-utóbb elvész a háza, lakása, lakhatása. Ha lakás nincs, ha lakhatás nincs, akkor a gyereket elviheti a gyámügy, és még utcára is kerül. Ha hajléktalan lenne, akkor biztos, hogy nem tudna elhelyezkedni, tehát a meglévő jövedelméhez foggal-körömmel ragaszkodni kell. Bármit megtesz, csak legyen valami. Így aztán vele is bármi megtehető. A sok erőlködéstől, próbálkozástól arra nincs ereje, ami a legfontosabb lenne, hogy valóban normális pénzkereseti formát találjon magának. Kinek van arra arra energiája, hogy napi 8 óra munka, órák hosszat tartó gyaloglás, vagy kemény fizikai munka után még állás után is szaladgáljon? Ráadásul közmunkásnak sokkal könnyebben felveszik, mint bármilyen más helyre.  Ha kevés is a pénz, de biztosabb, mint más munkahely. Fix szerződése van, ha nem csinál valami hülyeséget - márpedig nem csinál - akkor ott legalább biztos lehet abban, hogy félévig, egy évig stabil helye lesz. Mivel nincs pénz, ruházata szegényes, fogazata sokszor hiányos, fodrászra, flancra nem telik. Magabiztossága már a múlté, még ha nagy ritkán be is hívják állásinterjúra, tagadhatatlan, hogy nem ő a munkaadók álma. Labdába sem rúghat. 

Most fél attól, hogy magának a közmunkának is vége lesz számára, próbálja előre felállítani magában a lehetőségeket, amivel alkalomadtán valahogy túl tud lenni ezen is, ha bekövetkezik a katasztrófa. Már rég összegyűlt neki a három év alatti egy év jogviszonya, de ráadásul még OKJ-s szakképesítést is szerzett egy támogatott tanfolyamon, úgyhogy ha bekövetkezik a legrosszabb, akkor ő egy időre biztos el lesz veszve. Ha csak két-három hónapig lesz munka  nélkül... Jobb, ha nem is gondol rá. 

Retteg attól, hogy beteg lehet. Amíg csak bírja vonszolni magát, megoldja orvos nélkül. Amíg csak talicskában nem kell vinni,  bevánszorog valahogy a munkahelyére, mert nem teheti meg, hogy táppénzre menjen. Az már nagy érvágás lenne. Amúgy is, sok helyen csak egy hónap múlva fizetik a táppénzt, ez számára beláthatatlan időnek tűnik. Nem urizálhat,  neki ez jutott. Ha feketén dolgozik,  félig hullaként is megy a napszámba, mert minden fillér be van osztva már előre a családi kasszában. Egy-két nap kiesés is megoldhatatlan problémákat szülhet.

Aztán fél attól az időszaktól is, amikor vége lesz munkának, közmunkának. Vagy akár napszámnak. Ha alkalmi munkás, akkor hirtelen ki kell találni megint valamit, nem árt időnként ide-oda beugrani, nem tudnak-e valami melót a számára.  Ha közmunkás, akkor az igazi kemény időszak számára, mikor véget ér a szerződése, hisz a hivatalokat nem érdekli, hogy a szegény embernek nincs tartaléka, amiből 1-2 hónapig pénz, segély nélkül is el lehet. Ugyan egy hónap a határidő minden "irodai műveletnél", mégis szinte rendszerbe megy, hogy az első segély másfél-két hónap után érkezik a számlára. Közben mit egyen? Mit tegyen az asztalra? A gyereknek nem mondhatja, hogy majd, holnap, vagy egy hét múlva...Az utolsó havi bért képtelenség két hónapra beosztani, de ez senkit nem érdekel. És még azt is elvárják, hogy közben munka után loholjon. Mégis hogyan? Miből?

Néha szokott beszélni egyívású ismerőseivel,  - bár csak olyan van..., hisz ki áll szóba  egy csóróval? - munkatársaival a "magas" politikáról. Van neki véleménye, hogy ne lenne, néha, ha már nagyon ki van a mindennapi gondoktól ki is bukik belőle rendesen. De csak a négy fal közt. Máshol megtartja magának. Nagyon fél attól, hogyha elmondja  amit gondol, amit érez, amit ő tud a legjobban, hisz vele történik,ha kikürtöli a világnak -  nem jól van ez így, hogy egyesek élik világukat gondtalanul, mások zsírján hizlalva magukat, mások meg kínlódhatnak egész életükben, bármennyire is erőlködnek, és próbálnak tenni magukért, családjukért, hogy változtatni kellene, valamit nagyon-nagyon másképp kéne csinálni, hogy mindenkinek jobb legyen, nem sokkal, csak egy picivel. Hogy ne kelljen ennyit rettegni, félni, hogy végre ő is nyugodt lehessen. Akkor már jobb lenne.  -  akkor mindennek vége lesz, hogy elküldik, hogy felmondanak neki akár ál indokkal is, és akkor csakis saját magát hibáztathatja. Mert neki tudnia kell, hogy hol a helye, és mit tehet meg.  Szar az élete, tudja ő is, nem jó, minden pillanatát utálja, saját magát sem szereti, hogy ilyen tehetetlen, szerencsétlen. De neki ez adatott, ezzel kell megelégednie, örülnie kell - hogy akár ennyi is van. Ezért kell vigyáznia, óvatosnak lenni, ezért kell minden apró felső kegynek örülni, ezért lehet megvesztegetni akár egy jó szóval, vagy egy szatyor krumplival.

Tudja, hogy sokan kihasználják, hogy a munkája is, amihez annyira ragaszkodik, az is merő zsigerelés, mindegy, hogy közmunka, fekete munka, vagy csicskáztatás. De tudja, érzi azt is, hol a helye, és nincs ereje kitörni. Sőt még ahhoz sem, hogy ez komolyan megforduljon a fejében. Úgy van vele, épp elég neki az az idegesség, ami van, ő már többet nem bírna el. 

Szólj hozzá