Pár napja írogatok még, tudatosan nem kapcsoltam ki a kommentezés lehetőségét, érdekel az emberek véleménye. Úgy gondoltam, nyilván az fog hozzászólni valamit, aki vagy érintett a témában, vagy pedig legalább "hétrekész" benne. Hisz olyan embert, aki naprakész esetleg nagyítóval találhatnék. Bekalkuláltam persze, hogy mindenféle vélemény érkezhet, de hogy ilyen nagy százalékban lekezelő, okoskodó, a problémát felületesen vizsgáló válaszok érkeznek, azért azt nem. 

Minden ember magából indul ki, én a "való világ"-ban is csak akkor szólok a dolgokhoz, ha pontosan tudom, miről van szó. Örülök, hogy így alakult, hogy világossá vált, nagyon nagy az elmaradás, mert így legalább kaptam egy útmutatást, hogy mit is kellene tenni. 

Elég összetett probléma a mienk. Ott van 250 ezer ember, aki részint a saját hibájából, és elég nagy százalékban a politika által kialakított helyzet miatt nem tud kilépni alapjában véve jobbágy sorsából. Nem tudnak kilépni, mert sem erejük, sem anyagi tehetségük nincs hozzá. És mindkettőt a hatalom húzta ki a lábuk alól. Nem nagyítás ez, hisz az erő a magabiztosságtól függ, anyagi biztonságuk pedig a végzett munkájuktól. 

Te, akik kételkedsz abban, hogy innen nehéz a kitörés, gondolkozz el az alábbi fabula-n. 

Zoltán egy kis Szabolcs-Szatmári faluban él, a román határ közelében. Vonat, és buszközlekedéssel. Helyben semmi munkalehetőség, időszakonként egy kis napszám összejön, de rendszeresen nem lehet rá számítani, és napszámot is csak feketén lehet vállalni. Nyaranta, ha összejön eljár a 30 kilométerre lévő konzervgyárba dolgozni, szerencse, hogy helyben írják össze az embereket, mert a pénzéből, ami vagy a 22ezres segély, vagy az 52ezres közmunkabér már nem telik telefonfeltöltésre. Olyan, hogy internet még álmaiban sem szerepelhet, nem is gondolkozik rajta, valójában a géphez sem ért, minek - ha nincs rá pénze? Újságot akkor lát, amikor valamelyik udvarról felkapja a szél, nincs rá keret, hogy napilapra akár több száz forintot leperkáljon. Szeretne olvasni, nem azzal van baj, mikor a szomszéd átadja havonta begyújtáshoz az összegyűjtott újságot, mindet végig böngészi. Időnként még a könyvtárba is benéz, ott néha van olvasni való újság, de nem mindig. Kis város, kis könyvtár, kis pénz.

Szokott próbálkozni munkahelyeken. Ha hall valamit valamelyik ismerőstől, hogy a környéken embert keresnek, és biciklivel megközelíthető, akkor felpattan a nyeregbe és odateker. De legtöbbször mire eljut hozzá a hír, addigra rég betelt az állás. Mikor nem közmunkás, két-három havonta megy jelentkezni a munkaügyibe. Ott az ügyintéző végigpörgeti vele az alapadatokat, nincs-e változás, legtöbbször munka fel sem jön szóba, inkább neki kell erőltetni. Közmunkára is úgy jelentkezett, hogy mondta, nem bírja már tovább, 22 ezerből képtelen élni is, lakni is. Megszánta az ügyintéző, adott neki egy közvetítőlapot, így már 10 hónapja 30 ezerrel többet költhet. Nem lazsálós munkát végez, a helyi iskolában takarít. Meghatározott területe van, és ugyanannyi munkát végez, mint az állandósok. Tisztán tartja területét, hisz ő felel érte. Azért is hajt, hogy hátha állandósítják. Persze tudja, hogy erre semmi remény. Amíg ingyen embert kapnak a munkáltatók, addig mi a fenének vennének fel akár csak egy emberrel is többet? Kész anyagi ráfizetés lenne. Ott a közmunkás, majd az állam pénzén megcsinálja. Pedig lenne munkahely, hisz az iskolában összesen 1 takarító van, a többi mind közfoglalkoztatott. A pénz az úr - szokta mondani. 

Mostanában sokat gondolkodik rajta, hogy valahogy el kéne menni, itt kéne hagyni az egész bagázst. Van szakmája, abban kéne elhelyezkednie minél hamarabb, mert az lesz a vége, hogy már a kutyának sem kell.  Eddig ok, hogy lépni kéne, na de hogy? Először is fel kéne tölteni a telefont. Na, ezt még összehozza valahogy. De hogy tudja meg, hogy van-e állás valahol? Esetleg megtehetné, hogy szól a szomszédnak, jelezze, ha van valami az újságban. Igaz, hogy csak délután tudná meg, hisz 7-3-ig dolgozik, csak utána találkoznak. Akkor már legtöbbször késő, de sosem lehet tudni. Ha messzebb menne, akkor nagyobb lenne az esély. Mondjuk elmegy Nyíregyre, vagy Debrecenbe. A legelső gond, hogy ő szakmunkás, tehát üzemben tud elhelyezkedni. Az üzemek pedig már csak olyanok, hogy reggel 6-kor kezdődik a nap, nem várják meg a munkakezdettel a 7-kor beérkező kollégát. Már, ha nem késik a vonat... Lehetne esetleg albérletbe menni, na de miből? Egy árva megveszekedett fillérje sincs tartalékban. Minden hónapban az 5 mázsa fa annyi pénzt elvisz, hogy kajára sem jut, hisz azon kívül is van rezsi. Azt mondják, kaphatna albérlet támogatást. De ahhoz is először munkahely kell, és hát állitólag akkor jár, ha 100 km-nél messzebb vállal munkát, vagy ha 5 óránál többet kell utaznia. Na, ez esetben ugrik a dolog, mert mindkettőbe épp, hogy belefér. Így aztán hogy dolgozhasson bérletet kéne vennie, de annak husz százaléka az ő terhe, amire megint nem lenne pénze - de minek is, hogy munkakezdetre úgysem érne oda. És ezzel be is zárult a kör. 

Egyetlen lehetőség még, hogy messzebbre megy, a nyugati határ környékére. Ott jobb az élet, azt mondják. Ha vége lesz a fűtési idénynek megpróbál összehozni tíz-húszezer forintot, hogy pár cuccot magával tudjon vinni. Mert az is pénzbe kerül. Meg kellene néhány normális ruha, az utóbbi időben semmit nem tudott venni magára. És persze jó lenne egy kis pénz, hogy az első fizetésig kihúzhassa. Na, úgy néz ki, nem lenne elég tíz-húszezer, jóval több kéne. De addig még történhet valami, mindenesetre próbálkozik. Egy biztos, ha hirtelen lépni akar, akkor a szakmájában nem fog tudni elhelyezkedni egyelőre, max. egy összeszerelő üzem jöhet számításba, ott agyondolgoztatják az embert, elég lesz mellette olyan munkát nézni, amit szívesen végez. 

És van még egy bökkenő. Kis városban lakik, valójában inkább falu lenne, úgy is néz ki. Csupa öreg lakja, sok már az elhagyatott ház. És ha egyszer egy ház elhagyatott, akkor bizony könnyen ki is ürítik. Ha ő elmegy messzire, annak rövidesen híre megy, mire legközelebb hazanéz, már lehet, hogy ajtó-ablak sem lesz a házban. Akkor mit kezd? Albérletbe sem adhatja ki, itt a kutyának sem kell. Ha nincs munkahely helyben, akkor minek...kinek...