Honnan is ered a magamfajta Orbán-fóbiája? Mostanság már ott tartok, hogy egyszemélyi felelősként tekintek rá, bármi is a probléma. A fóbia általában túlzott reakció, már-már beteges félelem, iszony. Most akkor a béka segge alatt élők, az elégedetlenek a betegek, vagy aki annak nézi őket? Vagy egyik sem? Honnan ered nálunk ez az egész? Mi volt az alap? 

A történet valamikor 2010-ben. A közmunkás-munkanélküli kálvária is, és a FIDESZ-kormányzás is. Még az MSZP-kormány hozta azt a döntést, hogy családon belül csak egy segély jár. Magyarázható volt ez a lépés az akkori gazdasági helyzettel, világválság volt, hanyatlás. És valóban sok család csak és kizárólag a segélyre alapozott. Más kérdés, hogy munka terén az egész országban legalább olyan rossz volt a helyzet, mint jelenleg a keleti, északi területeken.  Ennek a döntésnek is megszületett egy időben a kiskapuja is, kiötlötték az emberek, hogy juthatnak mégis mindketten segélyhez. Mikor ezen épp keresztül rágták magukat, jött a FIDESZ-kormány, és a megszorítások. Első körben a közmunkabért lejjebb vitték. Még nem tragikusan, lényegében a duplája lett 8 órában az akkori 28500 forintos segélynek. A buktató csak az volt, hogy az ország nagy részén szinte csak 4 órás lehetőség volt. Pontosabban 2 naponta 8 órás. Ez még nem volt minden, kitalálták, hogy az uzsorások miatt nem fognak havonta fizetni, behozták a heti kifizetést. Fel is csillant a szeme az egyszerű közmunkásnak, hisz jó esetben az utolsó segély után egy héttel már megint pénz állt a házhoz, kevés ugyan, de egy hétig el lehetett vegetálni belőle. Igaz, hogy az uzsorást kurvára nem érdekelte, hogy hetente, vagy havonta szedi be a pénzt, az a kis többletmunka úgyis meghozta gyümölcsét. A célt nem érte el ez a rendelet sem, csak még lejjebb taszította a közmunkát vállalókat. Miért is? Majd a végén. Hisz mindig a vége a lényeg... Nézzük csak! Véget ért Kis Pista közmunkaszerződése. Megkapta utolsó bérét, 7-10 ezer forintot, attól függően, hogy épp milyen hosszú volt a hónap, és mikor vette le a számláról, épp vonta-e a bank az elszámolást. /4 felvét egy hónapban, annak elszámolása amúgy is többe került, mint az egy.../ Ekkor nézett nagyot, ugyanis már kénytelen volt gondolkodni. Ha hónap elején tették ki a szűrét, akkor még szerencsés is volt. Egészen ha 15-ig beadta új segélykérelmét, akkor már következő hónapban kézhez is kapta a 28500 Ft-ot. De ha ez után szűnt meg a szerződése, akkor bizony csak majd a rá következő hónapban, ami azt jelenti, hogy az utolsó 7-10 ezer forintos bért ennyi időre kellett volna beosztani. Próbálkozhatott az egyszeri segéllyel, csak szerencsével nem nagyon járt, mert olyan feltételeket állítottak, ami miatt már majd csak egy lottónyereménnyel egyenértékű, hogy a Hivatal méltóztat egyszeri, kemény háromezer forintos támogatást dobni neki. Vegetál tehát volt közmunkásunk, közben egy rendelettel csökkentik a segélyét, ezen túl már csak 22.800 forintot kap. És a mende-monda azt jelzi, hogy lehet, hogy még ennyi sem lesz, de egy részét akár utalványban is adhatják. Ott lebeg a kaszás állandóan a feje felett. Bújja a hirdetéseket, van hogy hetente háromszor is begyalogol munkát nézni, de semmi siker. Egyszer aztán jön a megváltó, új tanfolyamok indulnak, jelentkezik egyre. Direkt olyanra, ahová kevesen mennek nagy eséllyel, így biztosabb, hogy bekerül. Egyébként nincs tétje, mert tudja, hogy elhelyezkedni vele esélytelen. Szerencse a szerencsétlenségben - felveszik. Ekkor derül ki, hogy a tanfolyam 10 hónapos, de épp most módosították a "fizetséget", már nem minimálbér, és még csak nem is negyvenezer, kerek 34-re rúg az összeg. Ezért a pénzért ülsz reggel 8-tól délután 2-ig az iskolapadban. Mindegy, mégis csak jobb, mint a semmit tevés, és több a pénz még így is, mint a segély. Igaz - buszra most sem telik, minden nap gyalog közlekedik a 4 km-re lévő oktatási központba. Elvégzi a tanfolyamot, ő a legjobb gyakorlatban, elméletben egyaránt. Persze nagysemmit ér az egész, de innentől elmondhatja, "háziporfényesítő" szakképzettsége is van. Gyorstalpaló szinten. Ez pont annyit ér, amennyi a fizetség volt érte. Elhelyezkedni ismét nem tud, szépen, folyamatosan lejjebb csúszik. A tanfolyam után megint másfél hónapig nem kap segélyt sem, megint 16 után adta be az igénylést. Kénytelen hozzányúlni az A-hiteléhez, ami nem jó ötlet volt. Elmegy gyorsan, ráadásul a hivatal úgy dönt, innentől a segélyt nem a számlájára teszi, hanem postán küldi. Következőre 4 hónap múlva sikerül elhelyezkednie. Ekkor már a bank összevonta a szemöldökét, leveszi az A-hitelt, és jönnek a felszólítások. Mivel sikerül végre elhelyezkednie, úgy gondolja rendeződnek maguktól a dolgok. No persze, az első fizetéséből már egyben le is vonják a tartozást, úgyhogy amit markába kap, ugyanannyi, mint amennyi a segélye volt. Következőt ismét kézbe kapja, mert a munkáltató felmond, nem tudott minden nap túlórázni, vidékre kellett járni, saját pénzen, de elvárták, hogy akár éjszakába nyúlóan, és hétvégén is rendelkezésre álljon. Egy ideig bírta, aztán nem tehetett mást, fel kellett mondania, mert ráment volna az egészre. Nem tellett jó kajákra, ugyanolyan koszton lézengett mint előtte, hisz az elmaradt számlákat próbálta egyenesbe hozni, nem a jóléttel foglalkozott. Ekkor szerencsére csak egy hónapot kellett várni a segélyre, pont hónap elején adta be igényét. Na, utána jött a jelenlegi közmunka. Nem utcára került, ennyi a szerencse. Egy vállalatnál dolgozik saját szakmájában. Eddig fényes a helyzet. Viszont az már nem, hogy körülötte majd mindenki legalább a dupla pénzt kapja, holott ő is ugyanannyit hajt, csak hát rajta a pecsét, ő közfoglalkoztatott. Nem érti a mai napig, hogy lehet ilyet megtenni egy állítólagos jogállamban. Milyen rendszer az, ahol embereket éhbérért dolgoztatnak? Hogy fordulhat elő, hogy egyes munkáltatók ingyenmunkást kapnak, más vállalkozások meg közben tönkremennek? Miért gondolják ott fenn, a nagyokosok, hogy az ő élete kevesebbet ér, mint azé, aki a Cinege utcában lakik? Most persze többet ér - elvileg - a közösség számára, na de a kisember hátán került fel odáig. Ha takarékoskodik az állam, akkor hol kezdi? Saját magán? Dehogy. Mindig legeslegalul. És akkor nem elég, hogy kidolgozza a belét rongyos hatvanegy néhány ezer forintért, de közben még hallgathatja, láthatja, mások hogy élnek, hogy rázzák a rongyot, és okoskodnak az ő kárára. Őt oktatják ki arról, hogy milyen egy szerencsétlen, ha nem talál munkát, pedig millió repdes az orra előtt. 

És még a hülye is tudja, hogy fényezés az egész. Hisz az országban negyede betöltetlen munkahely van, mint amennyi valódi állás nélküli. De az is lehet, hogy ötöde.  

Úgyhogy mind nagyobb utálattal nézi a tv-t, olvassa a híreket. Ha meglátja valamelyik főokost, már veszi is a távirányítót, és fogalmazza magában, avagy félhangosan azokat az üdvözleteket, melyeket akkor rebegne el, ha valamelyik épp vele szemben állna. Nemcsak rájuk gondolva, hanem drága jó szülőanyjára is.

Ez egy abszolút egészséges reakció. Mint ahogy az is, ha valakinek fenékig tejfel, az nem akar kimászni belőle, neki így tökéletes. És az is evidens, hogy nem tudja, milyen az kiszolgáltatottnak lenni. 

De ha ítéletet mond, akkor előtte tájékozódhatna. Ezt bárki megteheti. Tehetné.