Ferivel hét évvel ezelőtt ismerkedtem meg, mindketten egy OKJ-s tanfolyamra jártunk. Nem tudtam sokat róla, külseje rendezett volt,mindig patyolat tiszta, eleinte hosszú hajjal, később már rendszeresen nyiratkozva. Az oktatás ideje alatt is állandóan baseball-sapka volt rajta, a nélkül el sem tudtam volna képzelni.Kifejezetten értelmes ember benyomását keltette, ha jó passzban volt, épkézláb gondolatait szívesen megosztotta velünk. Egy dolog tűnt fel vele kapcsolatban - sokszor elszunyókált előadás közben. De nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki. 

Az egyik tréning alkalmával feladat volt egy délelőttünk elmesélése. Naiv ember vagyok, még ekkor sem tűnt fel, hogy arról mesélt csak: sétál a városban, üldögél a Fő téren, beszélget az emberekkel, nézegeti a futkározó gyermekeket, ha rosszabb idő van, benéz a piacra, leül valamelyik padra, keresztrejtvényt fejt, vagy eltrécsel valamelyik idős asszonnyal. 

Aztán egyszer a Szent Anna utca fele volt dolgom. Mentem az útkereszteződésben, ahol egy kisebb csoport állt. Ismerősöm mondta, hogy ez itt egy hajléktalan melegedő, ide járnak reggelizni, ebédelni a város hajléktalanjai. Egy ismerős fedeztem fel közöttük, Ferit. Ugyanabban a ruhában, amibe tanulni járt, nem volt nehéz kiszúrni Rákóczit hajazó figuráját. Ott állt békésen a többiekkel, várta a bebocsátást. Kisebb csoportosulás vette körül, látszott, hogy valamiféle vezéralaknak számít.   Kezdett összeállni a kép, de még mindig hessegettem a gondolatot - biztos nem hajléktalan, csak a kedvezmények miatt regisztrálhatta magát. Szegény, keresi a lehetőségeket, van ilyen.

Aztán gyakorlaton volt, hogy egymás közelében dolgoztunk, ilyenkor könnyebb a csevegés. Én meg az a fajta vagyok, akit ha érdekel valami, akkor - ha csomagolva is - de rákérdezek.                                           Nem kellett, ő hozta fel a témát. Beszélgettünk. Mesélt a múltjáról, jelenéről. Jövőt nem tervezett. Vágyak voltak, de terv nem.

Két éve hajléktalan, akkor vált el a feleségétől. Otthagyta a házat az asszonynak, meg a gyerekeknek. Vidéken élt, amúgy is csak nehezítette volna a dolgot, ráadásul kis falu lévén mindenki mindent tudott, jobb volt így, hogy onnantól már nem is látták. Nem ivott sosem, egy-két sört naponta, leeresztésként. Ar feleségével már a kezdetektől rosszul élt, az asszony agresszív volt, uralkodó, úgy gondolta ő a világ közepe, minden ő érette jött létre, az ő szolgálatára. Épp ideje volt pontot tenni a kapcsolat végére. Egyszer már el akartak válni, de a lányuk lebeszélte őket. Nem lett volna szabad hallgatni rá, utána még rosszabb lett, egy idő után már beszélgetni sem volt kedve, bevonult a szobájába, lefeküdt, és jártatta az agyát. Mindegy, hogy min, csak ne otthoni dolgon. Gyermekei? Vannak, mégis nincsenek. Próbálta velük tartani a kapcsolatot, mikor még  albérletben élt, aztán egyszer nagy szusszanással felhívta telefonon a fiát, kölcsön akart volna kérni, de mivel az egy "Köteles vagyok én téged eltartani?" odapörköléssel válaszolt, úgy elszégyellte magát, hogy azóta nem is kereste. De azért minden nap gondol rájuk, a fiúra is, meg a lányra is. Kint élnek, albérletben, de jó körülmények között. Akkoriban, mikor kért volna még vissza tudta volna adni,  minigarzonban élt, csak abban a hónapban sok volt a leállás, kevés a pénz. Aztán jött egy betegség, táppénz, és az albérletnek is befellegzett. Jött tehát az utca. Meg a szálló. 

Igen, a szálló. Jó hely, mert meleg van, nyugi van. De nem jó, mert még az őrök is uralkodnak az emberen. Este, mikor kedvük tartja kikapcsolják a tv-t, utána ha tetszik, ha nem jöhet az alvás. Fürdési lehetőség van, csak a meleg víz hamar elfogyik, gyakorlatilag örülhetsz, ha hetente egyszer rád kerül a sor. Értéket jobb ha nem tartasz magadnál, mert úgyis lába kél. Vigyázni kell. Arra is, hogy mit csinálsz, és arra is, hogy mit mondasz. Ott mindenki érzékeny, csupa sérült ember, jobb, ha nem szól bele az ember a dolgokba.

A nagy gond azonban az, hogy ha azt akarod, hogy a posta is elérjen, be kell jelentkezned. Na, ezzel aztán végleg elvágod az utad. Nincs az a munkáltató, amelyik felvegyen ilyen háttérrel. Lehetsz Te akármilyen ápolt, bármilyen jó szakember, ha hajléktalan vagy - nem kellesz. Egy lehetőséged van, a közmunka. Ott nem foglalkoznak vele honnan jöttél. Egy vagy a sok közül.  Így aztán évek óta közmunkásként tengette életét, és tanfolyamokat végzett. Annyit tanult, hogy ne legyen gond, meg ragadnak rá az új információk - már amikor nyitva tudja tartani fáradt szemeit. 

Most viszont bajban van. Néhány napja találkoztunk a városban, rajta a sárga mellény, kezében a szurkáló. Akkurátusan szedegette a csikkeket, rakta a zsákba, az utolsó szemig. Nem akarja elhinni, hogy vége lehet ennek is. Szakmunkás is többszörösen, évek óta benne a rendszerben, szinte biztos, hogy nem csinálhatja tovább. Semmi más megoldást nem tud, hogy akár ennyire is talpon maradhasson. Ha most elveszti ezt a lehetőséget is, akkor mindennek vége. A 22800-ból nem tud megélni, nem egészséges már, vannak kiadásai. Így, hogy nap közben dolgozik, este meg a szálló, valahogy eltengődik. De ha egész nap bolyongania kell a városban, nem tudja elképzelni mi lesz. De szerinte semmi. Rövidesen földobja a talpát, aztán kalap-kabát.  Épp ki akart volna venni egy olcsó albérletet, de már nem mer nekimenni, lehet hogy két hónap múlva úgyis az utcára kerülne. Akkor meg minek költsön rá? Próbál kitalálni valamit, eddig még mindig sikerült. Ha megy, akkor ok, ha nem, akkor meg annyi az egésznek. Ott a bükkös...