Na, ennek a címnek nincs semmi értelme - gondolhatja az, aki rápillantott e cikk címére. Pedig dehogynem. Hány ezren tudnának mesélni róla...!!?                                                                                                                              Három ember, három történet, három élethelyzet, de ugyanazok a gondok.

István Bagamérban él születése óta. Három gyermeke van, kisebb, nagyobb, nagyocska. Kettő általános iskolás, egy középiskolás. Ő jelenleg munkanélküli, van szakmája, érettségije, de mivel már jóval 40 feletti nem kapkodnak utána a munkáltatók. Faluja 2500 lélekszámú, a lakosság közel kétharmada roma. Jelenleg 2 iskola van, 10 bolt, kocsma viszont nincs, ami persze nem gond. Amúgy is, aki itallal él,vagy megtermeli az alapanyagot magának, vagy háztól vásárol bort, pálinkát. Kocsmázásra a lakosságnak nem telik.  Orvosi rendelő ugyan van, orvos is nap közben, ellenben az ügyelettel már gondok vannak. Ha csak nem a saját doki az ügyeletes, akkor más helységbe kellene éjjel átmenni betegen, vagy a beteg gyermekkel. Munka helyben szinte semmi, legalábbis bejelentett az nincs. Van pár vállalkozó, aki néhány embert foglalkoztat hol szürkén, hol feketén. Páran helyben dolgozhatnak szociális gondozóként, pedagógusként, vagy akár a boltokban eladóként. Sokuknak viszont vagy a közmunka, vagy a Debrecenbe bejárás jut. Viszont ott sincs túl sok lehetőség, a  vállalkozások nem szívesen indítanak dolgozói buszjáratot. Múltkorában jelentkezett egy debreceni húsüzembe betanított munkára, de a helyszínen derült ki, hogy 8 óra helyett 12 óráznának - lehetőség szerint hétvégén is - buszjáratuk nincs, mindenkinek egyénileg kellene megoldania a bejárást. Így viszont a munka, és az utazás akár 16-17 órát is elvinne a napjából. Még ha egyedül lenne, akkor valahogy tető alá lehetne hozni, de hogy gyermekei vannak, három is, ez így nem megy. A több műszak már csak azért is problémás, mert még ki sem tudná sokszor pihenni magát, hisz a felesége dolgozik -  amikor délutános, akkor bizony nem mondhatná a gyerekeknek, hogy ő most fáradt, pofa a sutba, se beszéd, se evés, se semmi. Van egy gyár, vagy inkább vállalkozás a faluban, a műanyag gyár, vagy 20 embert foglalkoztatnak,ezen kívül talán még a tormázás ami megélhetést biztosít. Egyrészt annak, aki tormázik, másrészt, aki a gazdálkodónál dolgozik. Persze ők is feketén foglalkoztatnak nagyrészt, de örül, ha az ember munkát kap, tök mindegy, ha pepita is.                                                                                                                    Szórakozási leehetőség semmi. Abszolút egyenlő a nullával. Ha valaki akár moziba, színházba el akar menni, akkor irány Debrecen. Ugyanez a helyzet, ha esetleg valami zenés helyre vágyik, vagy szimplán leülne egy kávéra az ismerőseivel. Ám, ha van pénz/ami az itt lakóknál ritka/, és  bemegy a városba kikapcsolódni, arra számítania kell, hogy egyáltalán nem biztos,  vissza még aznap este el tud jönni.      Most, hogy munkanélküli lett, időnként meg kell jelennie a munkaügyi központban, ami bizony 13 kilométerre, Vámospércsen van. Pénz is, idő is, meggondolja az ember hányszor teszi meg egy hónapban. Még szerencse, hogy van internete - nem úgy, mint a falubeli emberek 80 %-ának, így legalább munkát tud nézni magának. Meg be tudja adni a pályázatait. Egy éve állandó, mindennapos programja az álláshirdetések böngészése, és a pályázatírás. Eddig még lényegében semmi eredménnyel. Párszor már behívták állásinterjúra, csupa silány helyre, ahová a kutya sem megy, vagy ha igen - dolgát végezni...A rendszerváltás környékén a faluból népvándorlás indult el a kilátástalanság miatt. Ugyanekkor a roma lakosság viszont elkezdett beköltözni. Számukra inkább az alkalmi munkák vonzóak, a kötött munka, munkaidő sok esetben idegen számukra. Persze figyelembe kell venni azt is, hogy sok romacsaládban évtizedek óta dolgozó embert nem láttak, nem tudják azt konkrétan, mi a munkahely, hogy az mivel jár, mik a kötelességek. Ha egy roma asszony elkerül akár csak közmunkára is, jó időnek kell eltelni, amíg beilleszkedik környezetébe, munkáját úgy látja el, ahogy azt elvárják tőle, és viselkedése is "üti" a nívót. 

Imre Nagyecseden él, ez egy szatmári kisváros. Nincs családja, teljesen egyedül van a mindennapi gondokra. iEgyedül kell közmunkás béréből kiteremtenie a ház rezsijét, és az élelmét is. Semmi egyébre nem futja. Minden apróbb plusz kiadás szinte megoldhatatlan gondokkal állítja szembe. Ecsed lényegében zsákfalu, és semmi olyan nem jellemzi, ami egy majd húsz éves várost jellemeznie kéne.  Egy bekötőúttal lehet megközelíteni. Helyben munkalehetőség szinte semmi, csak az apróbb vállalkozásoknál, feketén a mezőgazdaságban, nyáron a környékbeli konzervgyárakban, vagy esetleg a 8 kilométerre lévő Mátészalkán. Csak érdekességként: a városban jelenleg 1 postás van, s mivel a város alapterülete nagyobb, mint a húszezres Szalkáé, egyedül nem tudja ellátni feladatát. Nem ritka, hogy a postahivatalból telefonon felhívják a címzettet, hogy levele, vagy egyéb küldeménye érkezett, fáradjon be a postára. Így aztán személyesen tapasztalhatja, országunk mennyire erősödik. A legtöbben Mátészalkán dolgoznak. Messzebbre ingázás lehetetlen, egyszerűen képtelenség műszakkezdésre  beérni. A kb. hatezres városban a legtöbb ember közmunkán dolgozik, vagy közmunka keretében tanfolyamra jár a téli hónapokban, mint pld. járdakészítő, vagy háztáji növénytermesztő. Ezek egyike sem olyan, ami megkönnyíteni későbbiekben az elhelyezkedésüket. István is közmunkás, évek óta, pár napos kihagyással.  Nyaranta - ha felveszik - elmegy Tyukodra, vagy Bátorba dolgozni a konzervgyárba. Vállalati buszjárat van, így nem gond. Minimálbérért dolgoztatják az embereket, ez még nem is lenne baj, de a körülmények borzasztóak. Rengetegen kiesnek, mert nem bírják a meleget, a hajtást. Se normális tisztálkodási lehetőség, se munkaruha, se védőeszközök, semmi. Hisz minden hétvégén is dolgozniuk kell. Viszont ettől komolyabb munka nincs. Ahol esetleg lehetőség lenne, ott kérik az érettségit, ami neki egy osztály híján nincs meg. Próbálta elvégezni estin, de  mikor megtudta, hogy hatvanezret kell érte leperkálnia, annyiban maradt. Nagy városokban könnyebb, ott lényegében ingyenesen elvégezhetné a gimnáziumot, de az ilyen kis helyeken az királykodik, aki akar.                                                               Orvos van, több körzet is, éjszakai ügyelet is. A környező községek persze nem mind ilyen szerencsések, de hát legalább ezen a téren legyen város a város... Fogorvosuk is van, bár az emberek, ha tehetik a maszekot választják. Ha nincs pénz rá, akkor meg úgyis mindegy. Boltok elég szép számmal vannak, a külső részeken kevesebb.Kocsmák is, majd minden bolt környékén. Óvoda van helyben, iskola most épp kettő, meg a gimnázium. A régi általános iskolába már szinte csak roma származású tanuló jár, a magyarokat vagy a református gimnázium általános iskolájába iratták át, vagy Szalkára, esetleg Tiborszállásra járatják. A lakosság nagyobb százaléka jelenleg roma származású. Eredetileg két cigánytelep volt, mára az egyik lényegében elnéptelenedett. Ecseden magyar, és román cigányok élnek. Hogy honnan tudod, melyik, melyik? A román cigány fehér bőrű, barna hajú, a magyar cigány erősen kreol, fekete hajjal. A "románok" a keleti telepen éltek, a "magyarok" meg a nyugatin, a Sip utcában. Mára a keleti rész kihalt, egy-két házban élnek még emberek, a lakók már régen beköltöztek a városba, lényegében asszimilálódtak. A magyar cigányok viszont földhöz ragadtak, életmódjuk lényegében mit sem változott, így életkörülményeik sem. Hitel, uzsora, segély, munkanélküliség. Velük valahogy nehezebb megtalálni a közös hangot, és a két közösség sem találja meg igazán egymással. Maga a város elnéptelenedő félben van, a lakosság nagy részét idősek adják. Munkahely híján senki nem akar odaköltözni, aki teheti máshol keresi a boldogulást, csak nagyon kevés fiatal találja meg otthon a számítását, valójában azok, akiknek családja anyagilag meg tudja alapozni gyermekük majdani boldogulását.                                                                                                                                          Imrének jelenleg van internete, de sokkal előrébb nem jut vele. Jelenleg külföldi munkavállaláson gondolkodik, nagy valószínűséggel ez az egyetlen esélye. 

Zoltán Tisztaburán él, ez egy kis falu Szolnok megyében. Jelenleg majd háromezren lakják, nagy része roma származású. Zoltánnak érettségije, és több szakmája van, bár fiatal kora ellenére elhelyezkedni nem tud benne. Több gyermekes apa, mindig dolgozik valahol, de rendes, bejelentett munkahelyet nem talál. Helyben munkalehetőség nincs, bár van 4-5 vállalkozó, de ők inkább családtagjaikat alkalmazzák. Maximum fekete munka van időlegesen.Az utak állapota kriminális, a tömegközlekedés még ezt is megturbózza. Van ugyan munkásjáratuk, viszont ez több falut érintve körbe megy, és összességében a munkaidőn kívül még legalább 6 órát utazással kell töltenie annak, aki ingázásra adta fejét. Munkalehetőség legtöbb Jászberényben lenne, de nem megy arra a munkásbusz, úgy ez sem járható út. Tiszaburát elég nagy százalékban romák lakják, de a magyar családok is nagyon szegények, hisz a közmunkán kívül más lehetőség szinte nincs is, az sem mindenkinek. Sok gyerek születik, ennek a rétegnek a fogamzásgátlás is lényegében lehetetlen, hisz még az óvszer is drága mulatság, nem hogy a gyógyszer. Az általános iskolát épp, hogy elvégzik, szakmunkásképzőt már kevés gyermek járja ki. Több évtized alatt 4-5 érettségizettről, és nagyjából ugyanannyi diplomásról tudnak. Orvos ugyan  van, ügyeletük nincs. Fogorvosuk sem. Gyógyszertár meg hol van, hol nincs. Boltok vannak ugyan, de szórakozási lehetőség semmi. Csak a disco. Bár minek is, úgysem lenne rá pénz. Sok gyereknek már 14-15 évesen gyermeke születik, húszas éveik elejére már nem ritka, hogy 5-6 gyermekes szülők. Gyermekorvosuk nincs, ha valamelyik gyermekkel komoly baj van, buszra kell szállni vele, hogy kellő orvosi ellátásban részesülhessen. Egyetlen kitörési lehetőség lényegében az elvándorlás, mely sok esetben visszatelepüléssel végződik, mivel az elvándorlók az új környezetbe nem tudnak maradéktalanul beilleszkedni. 

Sajnos Istvánnak, Imrének, Zoltánnak, és még sok-sok embernek a közel is messzinek számít. A sok is kevésnek /munkahely/, a könnyű is nehéznek , és a lehetséges is lehetetlennek tűnik. Változtatni ők maguk már nem tudnak, csak fentről jöhet a segítség.                                                            Hozzáértéssel, odafigyeléssel.