Te hogy éled meg a munkanélküliséget?

Mert én nagyon nehezen.
Sajnos nem most kezdtem.
Tudod, mennyi ideje vagyok munkanélküli? Legalább tíz éve.
Nehogy azt hidd, hogy állandóan. Hol van munkám, hol nincs. De nekem az nem munka, hogy két hónapig dolgozom, aztán három hónapig nem. Aztán megint dolgozom egy fél évet, aztán pár hónapig meg újra a tétlenkedés jön.
Tétlenkedés...
Hisz ha nincs munka, pattog az ember, mint a moncsolt bolha...
Nem élsz meg a 22 ezerből, mindenképp csinálnod kell valamit.
Volt mikor vasaztam, volt mikor zsibiztem, volt hogy feketén dolgoztam, olyan is, mikor szürkén. Az egész napod a kulizásból áll ki, hogy előteremtsd a betevőt. Mert azért mert munkanélküli lettem, még a számlákat fizetnem kell. A kutya nem veszi figyelembe, hogy a pénzem kajára is kevés. Mikor vasaztam, hetente átlag három napom volt olyan, hogy reggel kinyitottam csipámat hajnali 2-kor, kimásztam az ágyból, ugrottam a biciklire, és jártam körbe a lakótelepeket, hogy nem találok-e kirakva valami hasznosíthatót. Ha volt cucc, azt hazavittem, a ruhákat, használati cuccokat hétvégén kivittem a zsibire, a fémet, műszakiakat pedig a méh-telepre. Persze nem úgy, egy az egyben, hanem akkurátusan szétbontva, válogatva. A cuccal hazaértem 8 körül, elkezdtem a bontást, volt, hogy még a másfél centis trafókról is leszedtem a rezet, annyira kellett a pénz. Úgy délután 3-ig ezt csináltam, utána futás a méh-telepre, hogy még időben érkezzem. S mikor megkaptam az apanázst, már vásárolhattam is az aznapi kaját... 

Jó, mi...? - Te utánam csinálnád? Mert nekem már nem igen lenne erőm hozzá. De pár éve még volt.
Aztán kétszer jártam tanfolyamra. Temetői munkás /lehetetlen elhelyezkedni/, majd kárpitos képzésre /gyakorlat nélkül a kutyának nem kellesz/, egyszer meg arra a bizonyos alapkompetenciára. Na, azt azóta is emlegetem. Főleg rémálmaimban. Ha rá gondolok, mindjárt elmegy minden életkedvem. Semmi másra nem volt jó, csak hogy télen bent ültünk a teremben, és nem kint - a havat kellett lapátolni. A Kormánynak meg arra, hogy hirtelen kidobáljon az ablakon egy csomó Uniós pénzt.
De hogy más haszna nem volt egy szál sem, az egyszer biztos.Érettségim van, meg rendes szakmám is, az OKJ-seken kívül, gondolhatod hogy nem az írás-olvasás terén vannak legnagyobb hiányosságaim...
A mi csoportunk csak hagyján, mert csupa normális embert sikerült összehozni a véletlen folytán. De Te!
Hogy milyen osztályok voltak...!
Érdemes lenne egyik-másik tanárt megkérdezni, hogy az eltelt három év alatt sikerült-e már leszokniuk a nyugtatókról... Akkoriban komolyan sajnáltam őket, mert egyik másik csoport jobban hasonlított egy hajléktalan szálló-zsibi-kocsma-diliház keverékére, mint arra a teremre, ahol valamiféle oktatás folyik. 

De vissza az eredeti témához. Most épp 3 hónapja nincs munkám. 
Előtte egy téglási üzemben dolgoztam. Tudod, nincs messze, vállalati buszt is ígértek, úgy voltam vele, nem kellemes ingázni, de a cél érdekében bármit. Aki a környékre davaló - tudja, hogy nem sok minden van arra,munka terén meg éppen,  ezért aztán a tulaj meg is játsza ezt a lapot. Úgy kihasználja az embereket, ahogy csak bírja, meg ahogy azok bírják. És persze, amennyire engedik. 
Ráadásul minden évben felvesz egy csomó idénymunkást, csak úgy jönnek-mennek az emberek. Előttem nyolc targoncás volt, csak a nyáron...  Na, aki végül kibírja november-decemberig, azt meg még Karácsony előtt lapátra teszik. Kajajegy van, de csak 4 hónap után. A 4 hónapot pedig csak őrült szerencsével érheted meg. És sok-sok nyalással. Az nem gond, ha iszol, a lényeg, hogy lehetőleg minden nap túlórázzál. Kevés embert vesznek fel sok ember munkájára. Ez ott a módi.
Túlóra túlóra hátán, van olyan hét, amikor egyfolytában 12, vagy 16 órázol, még szombat-vasárnap is. Olyan vagy utána, mint a mosot szar, de ez a kutyát nem érdekli. Örülsz, hogy legalább keresel... Hogy feldobod hamar a bocskort? Na és? Náluk dolgozni kell - ennyivel elintézik. 
Verik a mellüket a főnökök, hogy milyen jól lehet keresni,ezért aztán elvárható hogy a lelkedet is tárcájukba tedd... Dolgozz látástul - Mikulásig, végezd el egymagad vagy 3 ember munkáját, és tűrd el a főnökök átlag kétnaponkénti éktelen ordibálását. 

Betanulási idő nincs, illetve két nap, amikor röptében elhadarnak mindent, mi hol van, hogy csináld, hogyan, milyen anyagokkal dolgoznak, melyik hova tartozik, azt sem tudod miről beszélnek, ha csak nincs fémipari végzettséged. Nincs egy ember, aki melléd álljon, és azt mondaná, hogy gyere ecsém :) elmagyarázom. Két nap után bedobnak a mélyvízbe, és azon minutumban el is várják, hogy munkád maga a tökély legyen.

Figyelj, én dolgoztam valamikor a Göcsben. Nem tudom,hallottál-e már róla, régen Debrecen legnagyobb üzeme volt, már legalább 20 éve nincs belőle semmi. 
Ami az utódjának nevezett valami, az már teljesen más. A nyomába sem léphet. 
Na, az jó hely volt. Ehhez képest úri világ. Teljesen más színvonal. Én a hetvenes években voltam ott,- apám is ott dolgozott -  a mosdó, az öltöző, a kajálda.... Maga az üzem. A hangulat...Olyan volt mint egy kis város. Teljesen más szinvonal. Rend a raktárban, normális főnökök...
Na, elég, ha annyit mondok, hogy ezek biztos nincsenek meg Tégláson. Sok minden van, de szinvonal, és rend az nincs. A raktár, mint a felvonulási terület, ott próbálj meg megtalálni valamit, de azt elvárják hogy pillanat alatt bevidd az üzembe a szükséges anyagot.

Egy ideig tűrtem, hogy időnként a kis taknyos főnök leordítja a fejemet, mert egyszerűen képtelen voltam egy időben 5 helyen lenni. Aztán egy nap betelt a pohár, és jeleztem neki, hogy - Ennyi volt, velem tovább ezt nem csinálja. Nem akarták persze, hogy eljöjjek, felajánlottak egy másik területet, de addigra már annyira képben voltam - kapun belül nincs jobb hely.

Úgyhogy, már ez a munka sincs. Van mikor sajnálom. Pedig pár hónappal ezelőtt még, ha hajnalban készülődtem /fél háromkor keltem, hogy időben kiérjek a buszukhoz/- mindig összeszorult a gyomrom, nyakamban dobogott a szívem,  nagyon nem akaródzott menni, nem éreztem jól magam a bőrömben, s a helyemen.  Pár hónap alatt öregedtem vagy tíz évet.
Tudod milyen az, mikor kis taknyos, főnöknek nevezett kölykök ordibálnak veled, mert azt hiszik, hogy övék a világ? Mert hogy megszakad az ember a munkától, meg hogy kikészül idegileg az lényegtelen. Abszolut nem érdekli őket. Egy a lényeg, a teljesítmény.  A most. Az azonnal, de ha lehet, tíz perccel korábban.

Azóta minden napomat itthon azzal kezdem, hogy elolvasom a Naplót. Nem az egészet, mert magát az újságot nem sok mindenre tartom, elég egyoldalú. Vagy nagyon. Útálom, ha meg akarják szabni, hogy gondolkodjak, meg mikor belém akarják beszélni, hogy milyen jó nekem.
Megnézem az álláshirdetéseket. Nem sok van, a szakmáimban meg még kevesebb.A hirdetések felénél korod miatt alapból nem kellesz, van pofájuk le is írni, azok már ugrottak. 
Persze tudom, hogy jelenthetném őket az "egyenlő bánásmódnál", de azzal én mit érek? Attól nekem még munkám nem lesz. 
Aztán vannak azok a hirdetők, akik nem írják le, hogyha több vagy, mint negyven, akkor menj a temetőbe, ne hozzájuk, végül is a telefonálás alkalmával ez ugyanolyan egyszerűen megoldható, ráadásul nyoma sem marad. Simán rákérdez, Te megmondod, aztán jön a sajnálom, de már betelt, vagy sajnálom, de az a koncepciónk..., vagy még azt sem mondja, hogy sajnálja, hanem képedbe vágja, hogy öreg vagy...
Aztán vagy egy aprócska réteg, akik legalább megadják azt az örömet, hogy néha interjúra mehetsz. Ez végül is jó, mert olyankor embernek érzem magam.  Ők behívnak, vigyorognak, jópofáskodnak, mondják: látjuk, ért a szakmához - aztán kezet fogunk: majd 
telefonálunk- mondják.
Na, azt várhatom.... Eleinte még vártam, bíztam, de egy idő után megvilágosodtam. Már tudom, mi a dörgés.
Egy esetben van esélyem.
Ha olyan a cég, a cégvezetés, aki már mindenki előtt lejáratta magát. 
Senki sem megy hozzájuk, sőt messziről elkerülik őket. Ja...náluk van esélyem....
Tudom, hogy ez van...,  hogy aki hív csak ilyen lehet, de ha nagy ritkán szól a telefon, akkor örülök mint majom a farkának. Mindegy, akármilyen szar lesz a hely, egy időre mégis megoldás, időhúzás, még pár hónappal több munkaviszony. Hisz kénytelen vagyok bármilyen ajánlatot elfogadni. Még, ha nem adják meg a szakmunkás bért, arra is rábólintok pár éve. 
Ha viszont odatéved egy fiatalabb, aki jobban bírja a túlórát, rögtön repülök, mint a győzelmi zászló, még akkor is, ha az öcskös fél nap a telefont nyomkodja. Mert virgonc, mert hülyéskedik, jópofa, gyors, mint a szélvész -ha közben sok 
marhaságot is csinál. De ez a lényeg. Ha haladni akarsz, ezt kell hozni, és főleg nem öregedni... Meg hát, nyalni tudni kell... Nekem meg nem megy.

Megint munka nélkül vagyok.
Nézem a netet, olvasom az újságot, vagy van valami kis plusz pénzkereset, vagy 
nincs, most éppen nincs.
Ilyenkor mászkál az ember a lakásban, le-fel. Jó esetben leülök, nézem a tv-t, vagy próbálok játszani egyet. De előbb-utóbb észreveszem, hogy már megint nem ott jár az agyam. Próbálom helyretenni a dolgokat, megoldani a problémákat. 
Pedig tudom hogy nem megy. 
Mert ezt csak fent tudják helyrerakni.
Tudnák, ha akarnák.
Nem fentről belekavarva, hanem az alapoktól.
Mert építkezni úgy lehet - nem ártana megtanulni.