Már fél éve, hogy Németországban dolgozol, s tudom, akarom is - ez már nem változik. Nincs értelme itthon erőltetni, jobb Neked így - kint. Egy szülőnek azt kell nézni mindig, mi  jó a gyerekének, hisz Neked a saját életedet kell élned, legkevésbé az enyémet. Győzködöm magam,magyarázom,  s tudom is hogy így van, és én is ezt akarom, de attól még fájhat, nyomaszthat a hiány érzete....Ám a legfontosabb, hogy tudom jól vagy..

Eleinte furcsa volt és még lesz is, biztos vagyok benne. Reggelente várom, hogy nyíljon ki az ajtód, hogy halljam mocorgásodat. Hogy borzosan, az álmosságtól félig még vakon keresztül menj a nappalin, s később halljam a borotva zümmögését. Szöszmötölj, mérgelődj, érezzem, s tudjam életedet. 

Nem ülsz le egyhamar reggel az asztalhoz  mellém, és nem traccsolunk a tegnapról, máról, a jövőről... Hogy mi történt itthon, mi volt Veled, volt-e telefon. mi jár a fejedben, és mit, vagy kit akarsz felejteni, vagy tenni, mi a soros teendő.  Elszorul a szívem, a lelkem ha Rád gondolok, lehet hogy nem is látlak már. Egy korombelinek már csak a most a biztos. - Ilyenkor szoktál rám ripakodni: hagyjam már a hülyeséget, "száz évig fogsz élni..apám!  No persze, lehet - bár így - magamban -  most ezt elhessegetem.... De majd átrágom magam, s rendben leszek. 

Még mindig szorul a torkom, és oldalt könnyezni kezd szemem sarka mikor újra, és újra tudatosul bennem, hogy üres a ház, csak  a puli vakkant egyet néhanap. 

Mehetnék  ide-oda.  Rokonokhoz, ismerősökhöz -  de még csak néhanap van kedvem. Fel kell dolgoznom a feldolgozhatatlant, az elválást, a hiányt, a gyászt. Tudom én, hogy ez nem végleges, és szinte bármikor visszafordítható, hisz csak egy szó - és már jössz is. Megmondtad, megbeszéltük, ha nem bírom a magányt, vagy valami komoly baj kerülget, csak szóljak - és hagysz csapot-papot. Megbeszéltük, megállapodtunk, bólintottam. De én ezt nem így akarom...Nem akarom...

Én azt akarom, hogy boldog légy. Hogy jól éj,  és szabadon, mint a madár. Hogy ne korlátozzon semmi akaratodban. Sem az anyagiak, sem a politika, se a magány. Se az, hogy rajtam agyalj.  Ne telepedjen Rád senki, éld úgy az életed, ahogy megálmodtad egyszer, s feledd - de tudd - a múltat, amennyire csak lehet...

Az utóbbi pár évünk nekem is nehéz volt. Látni hogy boldogtalan vagy, ülsz a széken magad elé révedve, valahova messze, - s jár az agyad, csak úgy zakatol -  nem hallva :mit mondok neked. Hogy nem úgy mennek körülötted a dolgok, ahogy kellene. Hogy nincs munkád, félembernek gondolod, s érzed magad, a régi, magabiztos nagydarab emberből egy görnyedt hát maradt...Együtt szomorkodtunk, mikor nem volt tovább munkád, s együtt éheztük meg, mikor segélyen voltál. És mindketten ujjongtunk, mikor szólt a telefon.  Ismét volt lehetőség, ismét volt remény. Ez a két év Neked is sok volt az életből, nekem meg még több,  hisz  alig van már belőle valami. . Egy ideje úgy éreztem, hogy valaminek történnie kell, s akarni kell a változást, nyomulni, törtetni. Hogy mozdulj, hogy akard, hogy jobb legyen...Addig történjen valami jó, míg éle, míg láthatom, s nyugodtan hajthatom le majd annak idején a fejem... Egymást rángattuk ki a bajból, támogattuk az első lépéseknél. Hisz én is padlón voltam, mert Te valahol Én vagyok.

Emlékszel a hosszú éjszakára, mikor átbeszéltünk mindent, töviről-hegyire? Hogy hagyj itt mindent, s próbáld meg máshol. S ne csak próbáld, hanem tedd is meg! Menj, érdeklődj, intézz, keress ismerőst, tárgyald le! Egész éjjelbe tartott, mire átrágtuk magunkat teljesen.  Kifáradtam a végére , és a torkom már akkor szorulóban volt. Tudtam, és akartam is - hogy változás jöjjön,komolyan gondolod, hogy mész - itt hagyol csapot-papot. Féltem az újtól, a MÁS-tól, de akartam is nagyon jöjjön az új. Hogy Neked jobb legyen az élet, szebb legyen a világ - s legyen végre értelme annak, /legalább utólag/ hogy éjt nappallá téve tanulsz.Tudom, hogy jól döntöttél, ennek így kell lenni. Hisz, ha valami nem megy, nem szabad erőltetni, márpedig itt nem megy jelenleg semmi, a Te szekered rúdja jó ideje kifele állt. Ilyenkor ez az egyetlen megoldás: hátat fordítasz. 

Szorul a szívem, de örülök is. Méghozzá nagyon-nagyon. Mert tudom hogy Neked végre jobb - már  nem csak a jelenben élsz, hanem előre is gondolsz. Nem két napra , hanem akár fél, vagy két hosszú esztendőre is.

S ha Neked jobb, akkor nekem is, mert számomra a Te boldogulásod a remény...