Én is Bözsi néni vagyok lelkem, és még nyugdíjas is. Engem is érdekel mikor lesz nyugdíjemelés, de remélem azt már nem Te adod meg nekem.

Nincs már házam, el kellett adnom, mert nem tudtam fenntartani, kevéske pénzt utaltál. Bejöttem az otthonba, ahol van egy kis szobám társbérletben, van egy saját ágyam, és egy közös mosdó. Van benne itt is zuhanykabin, függönnyel van leválasztva a fürdő többi részétől. Néha leszedik a függönyt, nyilván kimossák, olyankor nincs kedvünk zuhanyozni...Amúgy  semmi flanc, semmi masszírozás, ha csak a zuhanyrózsa nem tekeredik le egy cseppet, és a pofámba nem fröcsköl mellette a vízsugár. 

El tudnám viselni, ha megemelnéd a nyugdíjam lelkem, akár havonta is- bár ahhoz neked annyi a közöd, mint nekem ahhoz - mikor kapcsolja be a főnökasszony  a tv-t. Mondani mondhatom, hogy ne üljünk már a közös nappaliban mint a karót nyelt, aszalt szerencsétlenségek, nézzünk valami jó kis kormánypropagandát, de hogy tényleg előkerül-e a távirányító, az csak egyedül Zsuzsikán múlik. 

Nem tudom, a nagygéci Bözsike-  szegénykém- hová tette az eszét,hogy minden évben Rád szavazna. Mert hogy szerinte akkor minden évben nyugdíjat emelnél... Azt mindig emeltek. Pont annyit, hogy lassan, de biztosan teljesen elszegényedjek. Ezek az emelések annyit érnek, mint döglött lovon a patkó. Szerencse a szerencsétlenségemben, hogy itt senyvedek a sok vén kecske mellett, így nincs gondom a napi tejre, zsömlére meg parizerre. Otthon ezen éltem. Meg egy kis salátán, ami a kertben termett. Volt zöldség, répa, zeller, reszeltem hozzá almát is. Reszelnem kellett, persze - fogam már nincs. Eddig nem tudtam megcsináltatni, mert hogy még nem voltam nyugdíjas, akkor meg drága, de még munkám sem volt, most meg hogy nyugdíjba mentem, s kapom a kemény 40 ezremet 32 év után, úgy gondoltam minek... Volt régen nekem is  malacom. Aztán meg már csak az ól. Később meg az sem, mert feltüzeltem...Nekem még ez a negyvenezer is gyönyörű összeg, remélem lesz benne Neked is részed -  mert  hogy   ahogy betöltöttem az ötvenötöt már csak 28-at  kaptam, munkanélküli lettem. De semmi gond, jöttetek ti, és megszabadítottatok a farhát pörkölttől is... Levittétek a segélyem 22-re, örültem ha baromfi parizerre tellett. Most meg van pár ezer zsebpénzem, ebből flancolok. Nápolyi, keksz, néha kávé...Meg néha utazom. Ja... a piacra seftelni. Van még pár régi ez-az a házból, apámék után maradt. Minek tartogassam, most még felélhetem. Hetente elmegyek cukrászdába. Tudod - a Jani, a Lázár,múltkor kifejtette, hogy ez hozzátartozik a polgári élethez. Hát, legyen.... De mondok én valamit. Ez a vendéglátód...ez a Böske sem mai csibe,lehet hogy van egy kis baj van a gógyijával. Már arra sem emlékszik szegénykém, hogy a 13. nyugdíjat a Gordonkám nyúlta le. Persze nem az ő hibája, ő csak toldozott-foldozott, hogy helyrepofozza azt a kavart, amiről az Őszödi beszéd szólt. Hát, hogy nem csináltak semmit, csak hazudoztak. De a Feri legalább beismerte, és húzta a nyakát, meg mondta, hogy ejnye-bejnye....! De Te Viktorkám, még büszke is vagy rá! Vered a melled, hogy ne azzal foglalkozzunk, amit mondasz, hanem amit teszel!  hát szabad ilyet lelkem?

Tudjuk, kicsit hazudós vagy...előfordul mással is... Kicsit feledékeny, hát...Istenem...nem lehet káptalan a fejed...Cinizmus is szorult beléd, meg kivagyiság, ugye - csak letettél már az asztalra valamit... A mancsod is enyves egy cseppet, ám minden szentnek maga felé hajlik a keze... De hogy még hülyének is néztek ezzel az állandó lelvelezgetéssel, meg beetetéssel... Hát szabad ezt, szentem?

Ha erre fele jársz, ugorj be, mert valakinek el kellene veled komolyan beszélgetni egyszer...!