Dehogy hülye! Csak annak nézik, és így állítja be a kormányzati politika, hisz neki ez a jó. Ha valaki hülye, akkor ami történt vele - elszegényedés, nyomor, közmunka - csakis az ő hibája, senki más nem tehet róla, nem lehet kezdeni vele semmit. 

Mégis csak másképp néz ki, ha azt mondhatja mondjuk egy államtitkár, hogy mi mindent megteszünk, mindent megtettünk eddig is, meg vannak a lehetőségek, hisz munka, és átképzési lehetőség dögivel van az országban, csak élni kéne vele, e helyett ott vannak élhetetlenék, akik nem elég, hogy buták,  ráadásul még lusták is, és meg nem mozdulnának a világ minden kincséért.

Az, hogy ez így alakult, hogy manapság már aki szegény nem csak egyszerű nincstelen, hanem tökkelütött, értelmetlen alakká vált, aki saját magáról sem tud logikus, okos, számára előre vivő döntést hozni úgyszintén a kormányzati politikában keresendő az ok. Mert hogy a politikához hozzátartoznak az ismert politikusok nyilatkozatai, és kisebb helyeken való felszólalásai, nem csak a parlamenti fejtágítók.

Emlékezzünk csak Lázár János elhíresült mondatára

Persze kiragadott mondandó volt, de így, önállóan vált ismertté, és bármilyen toleráns egy ember, bármilyen elfogadó - valahol ott marad benne örökre. Hisz az egész társadalom a pénz körül forog, a vagyon a legfontosabb, pedig hát - hogy egy közhelyet mondjak - ez az, amit biztos hogy nem visz magával az ember az utolsó pillanatban. Ha valaki már nagyon az út végén van, közel a halálhoz, távozáshoz, a vagyon, a jólét számára lényegtelenné válik, mert az összesség tekintetében is lényegtelen. 

Nem tesznek jót a szegények "imidzsének"  azok az újságcikkek sem, amik arról számoltak be, hogy a szegény gyermekek agymérete kisebb, mint a jó körülmények között felnövő kicsinyeké. És - mint, ahogy általában - az olvasó nem elég kitartó, nem olvassa végig a cikket, kutatási eredményeket, akkor odáig már el sem juthat, amikor épp a végkövetkeztetést mondják ki, hogy ok,hogy kisebb az agy, csakhogy az észbeli képességekkel - ilyen fokú eltéréseknél - nincs az agymérettel összefüggés. 

Így fordulhat elő, hogy jómódban élő emberek - akiknek fogalmuk sincs a szegénység valódi körülményeiről - akarnak életvezetési tanácsokat adni mélyszegénységben élő embertársaiknak. Úgy gondolják, hogy a jólét velejárója az ész is. Ha nekem van mit a tejbe aprítanom, akkor már letettem valamit az asztalra, megmutattam,hogy tudok valamit, jogom van másokat is okítani. Egy gond van, hogy okos emberünk csak épp azt nem tudja, pontosan mi fán is terem a szegénység. Hisz, mint mindenki - saját magából indul ki.

Úgy gondolja, hogy az észt az egyetemi padokban osztogatták, pedig bizony két osztállyal is bizonyos területeken lentről is simán leköröznék. Azt hiszi, hogy ok. hogy most taccsra futott a nyomorultja, de hát csak van valami, amihez nyúlhat, elad valamit, vagy kér kölcsön, ha esetleg pont nincs semmi a folyószámláján. A gond, hogy a legtöbb szegénynek - igazi szegénynek - még folyószámlája sincs. Letett pénze, meg nem is volt, nem is lesz. Kölcsönt nem kap, max uzsorát, de az csak még lejjebb taszítja. Eladni semmit nem tud, a nyomortanyát csak nem adhatja el,  akkor még az utcára is kerülne, más meg nincs. Semmi érték, csak a szegénység.

Meg aztán könnyű azt mondani, hogy csak tanulni kell, vagy sportolni - és már ott is az út a kiemelkedéshez. Ez igaz. Igaz lenne, ha csak az akarat lenne az úr. De ha nincs cipő, amiben a gyerek az iskolába menjen, nincs villany, ami mellett tanulhasson, nincs pénz elegendő írószerre,nincs külön íróasztal, nincs könyv, kevés az élelem, a szülő agya pedig mindig a holnapon jár - ugyan hogy váljon tanulttá a bármilyen  alapvetően okos, értelmes gyermek ? Az meg már, hogy a se kirándulásra, se szakkörre,se korrepetálásra, se pénzes sportolásra,  se más "úri időtöltésre" nincs pénz csak hab a tortán, ezek "csak" ahhoz járulnak hozzá, hogy a szegény gyermek még az osztályközösségből is kilóg. Hisz  a gyermek már kicsi korban is ferdén néz arra, aki MÁS. És főleg arra, akinek már a ruházatán is látszik, hogy NINCS.

Nagy munkát kellett végeznie annak, aki a szegényt ennyire kitaszította a perifériára. Hisz pár évtizede még a gazdagok voltak hülyére véve, lényegében debilként beállítva. Gondoljunk csak Bóni grófra a Csárdás királynőből, vagy a Mágnás Miskából  Pixi, meg Mixi  grófra.

De ott van jó pár magyar népmese is, ahol bizony az egyszerű szegény ember simán túl jár a gazdag, léhűtő eszén...

 Most viszont mi a helyzet? Aki nyomorban él, az kaphat olyan tanácsokat okos emberéktől, hogy: Dolgozni kell,                                   nem lazsálni, meg várni a pénz, mi megdolgozunk érte, azért VAN.                                                                      Vagy: Nincs munka a keleti határszélen? Ez csak kifogás. Kifogásokban jó a magyar. Keresni kell. Aki keres, az talál...Meg amúgy is kicsi az ország, ha nincs munka ott, csak három óra autóút, és mindjárt lesz...És ott van az áttelepedés: Fel kell cihelődni, és átköltözni. Ha nem megy egyből, hagyja a családot, menjen egyedül, majd idővel utána költöznek... Akarat kell a változáshoz, nem lustaság....Hirtelenjében ennyi, persze ennél sokkal cifrább iránymutatások is vannak. 

Okos embernek tartja magát, és odáig nem jut, hogy más fejével is gondolkodjon. Hogy rájöjjön arra, hogy ami nekem van, nem biztos, hogy másnak is megadatott. Hogy attól még, hogy valamilyen lépést a nyomorban élő nem tud megtenni, még tudhatja, hogy mi lenne a követendő, csak lehetőségek híján erre képtelen.

Ki tehetne a legtöbbet azért, hogy végre valami változás legyen? Azok tehetnének, és tenniük is kellene, akik az emberek fejébe verték ezt a gondolkodást. Akik nap mint nap azt nyomatják, hogy ők mindent megtettek, ami a politikától elvárható, most már az érintett rétegen a sor. Nem azt tették, és nem úgy, ahogy kellett volna. És ha tettek is valamit, az mutogatással járt, bűnös kereséssel. 

Amíg az hitetik el az emberekkel, hogy a szegénység az egy természetes állapot, amin fentről csak minimális mértékben lehet változtatni, és ők ami tőlük telhető meg is tették, a felelősök immár azok, akik a lehetőségekkel nem tudnak élni, addig itt semmiféle változás nem lesz. Sem a nyomorból való kiemelkedés, sem pedig a többi állampolgár hozzáállása terén. 

Rétvári Bence egy parlamenti kérdésre válaszolva azt méltóztatta mondani, hogy a közmunka nyomor helyett tisztes szegénységet kínál. Mit jelent ez a szó? Mert régebben azt jelentette, hogy - bár voltak gondok - az alapvető létfenntartáson nem kellett problémázni. Meg volt a lakás, a nyugalom, a biztonság. Most mi a tisztes szegénység? Egy olyan valami, ahol semmi sem biztos. Sem a lakhatás, sem a holnap, a jövő meg éppen nem. Dolgozni reggeltől estig az élelemért, amiből még így sem jut elég, minőségi meg éppen nem. Dolgozni azért, hogy a számlák ki legyenek fizetve, ha utólag is, hogy a gyereknek a lábán legalább egy cipő legyen, a szülő meg eljárhat még a lyukas 3 évesben is. Tartalék csak álom, tengődés egyik hónapról a másikra, a fejed felett azzal a tudattal, mi lesz, ha még ez sem lesz. Na, Magyarországon ez számít tisztes szegénységnek. Legalábbis ezt akarják beetetni, hisz a szegény hülye is, mindent benyal.../De Kedves jómódban élő! Nehogy azt hidd, hogy Rólad mást gondolnak!/

Tisztességes-e az a Kormány, amelyik -szinte egyedüliként Európában - a szegénységet lényegében kriminalizálta, értelmetlen ál oktatásokkal sepri le magáról a felelősséget, álmunkát biztosít egy hatalmas rétegnek álfizetéssel, és álindokokat hoz fel arra, hogy mi, miért is tart ott, ahol? Példa erre az oktatás állapota, hisz mint tudjuk, erről is a szegények tehetnek. 

Minden gyermek alapvetően hasonló képességekkel születik. Ebben - gondolom - senkivel nem kell vitába szállnom. Hogy mivé lesz, - ha minden lehetőség egyébként adott - akkor az a szülő felelőssége. Ellenben, ha a szülő maga is nyomorban él, akkor a felemelkedés lehetőségét a vezetésnek kell megteremteni, és esélyt adni arra, hogy élhessenek is vele. Jelenleg értelmes lehetőség nincs, csak bebetonozás folyik.

Úgyhogy a hülye az,  aki nem látja meg, hogy a szegény csak egy eszköz, egy áldozat.