Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Jane Elliott nevű amerikai tanítónő. Amerikában járunk, 1968-ban. A 35 éves tanítónő fejébe vette, hogy harcolni fog a rasszizmus ellen, s úgy gondolta, ezt a legjobb gyermekkorban elkezdeni. S mivel ő tanítónő - ott van a kezében a lehetőség, hogy megtanítsa "gyermekeit" a toleranciára, az elfogadásra, hogy ne legyen előítéletük másokkal szemben.

Egy nap bement osztályába, és azt mondta a gyerkőcöknek, hogy a kék szeműek okosabbak, és felsőbb rendűek - akár Washington - a barna szeműek pedig butábbak és agresszívabbak. A barna szemű gyerekeknek ráadásul megkülönböztető gallért kellett viselniük, és nem is játszhattak a kék szeműekkel.

A gyermekek viselkedése lényegében azonnal megváltozott, a barna szeműekkel ellenségesen viselkedtek, elutasítóak lettek.

Kialakult az osztályközösségben egy alsóbb-felsőbbrendűségi rendszer. Amint ez megtörtént, a tanítónő az osztály elé állt, és közölte velük: Rosszul tudta, és nem is a barna szeműek az alsórendűek, hanem fordítva, a kék szeműek azok. Erre a barna szemű gyermekek bosszúálláson törték a fejüket, kegyetlenkedtek - addigi kirekesztettségük miatt. Még azok a diákok is így viselkedtek, akik jó közösségi szelleműek voltak, társaikkal mindig kiválóan együttműködtek. A gyermekek nem kímélték addigi barátaikat sem, ha kék szeműek voltak.

Nap végén a tanárnő elmondta a gyermekeknek, hogy egyik állítás sem igaz.

 A kísérletért sokan támadták, de voltak, akik ennek hatására kezdtek hasonló kutatásokba. Ma már minden bizonnyal ilyen ember kísérletet lefolytatni nem lehetne. Mindenesetre  megmutatta, hogy milyen könnyű egy olyan valakinek befolyásolnia  embertársait, akire hallgatnak, akire felnéznek.

Magyarországon járunk, a kísérlet után nagyjából ötven évvel.

Valaki a fejébe vette, hogy van egy réteg, amelyik kizárólag saját hibájából segélyekből és közmunkából tengeti életét. Bár rá is nagy felelősség hárul a témában, hisz a munkahelyek teremtését nem a munkanélküliek hanyagolták el a keleti és északi területeken, a felelősséget ő sem szívesen vállalja, egyszerűbb, ha magát a bajba jutott réteget nevezzük ki főbűnösnek. Elkezdik hangoztatni, hogy ők tehetnek arról, hogy idáig jutottak. Általánosságokról beszélnek. Nem keresnek munkát, nem képezik magukat, nem hajlandók áttelepedni olyan országrészekbe, ahol lenne lehetőség. Rossz a munkamoráljuk, munkakerülők, élhetetlenek. és persze nincs semmijük, és hát annyit is érnek. Hogy mindenki mindig tudja biztosan, kivel is áll szemben kötelezővé teszik, hogy munkaidőben, munkavégzés közben sárga mellényt viseljenek. Így már messziről észrevehetők, mindenki tudja, tudhatja, hogy ők azok, akik miatt a gazdaság úgy áll, ahogy áll, hisz azoknak kell ezeket a léhűtőket eltartani, akik valóban keményen megdolgoznak a napi betevőjükért. Hogy teljes legyen a hatás, kitalálják, hogy itt-ott más törvények is vonatkoznak rájuk. Ezzel egyértelművé teszik, hogy ők MÁSOK, nem ugyanolyanok, és nem ugyanannyit érnek. Így aztán joga van bárkinek kritizálni őket, tanácsokat osztogatni nekik, egyfajta hülyegyereknek nézni őket, hisz nyilvánvalóan élhetetlenek, maguktól képtelenek normális lépésre.

Ez is egyfajta emberkísérlet. Csak nem ér véget egy tanítási nap alatt. Sajnos.

/Mi lesz, ha egyszer valaki azt kezdi róluk terjeszteni, hogy a sárga mellényesek el akarják venni a "rendes emberek" munkáját, vagy bármilyét...? Mi fog történni akkor?/