-Jó napot kívánok, Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mint már bizonyára értesültek róla, apró incidens érte személyemet, jelen pillanatban épp állástalannak számítok hivatalosan, ezért gondoltam, kihasználom törvény adta lehetőségeimet, élek a nyilvántartásba vétellel, és nyilván számomra ennek anyagi vonzata is lesz.

-Egyedül vagyok tisztelt uram az irodában... Nem vette észre?  Hogy hívják?

-Hölgyeim és Uraim! Elnézést! Megszokás.... Hölgyem! Mégis hol él maga? Milyen választópolgár, aki még egy 12 évig a népért, az országért, az Unióért, megfeszítettem, teljes erejét latba vetve ténykedő, múlt hét péntekig regnáló tizenhatmillió magyar miniszterelnökét nem ismeri fel?

-Ne haragudjon, nem érek rá a mellébeszélésre... Lenne szíves a kérdésre válaszolni!? 

-Kérem, én arra válaszoltam. 30 éve teljes erőbedobással, szívvel, lélekkel tevékenykedtem, a hit, remény, szeretet vezérelt egész utamon. Sokszor próbáltak cselezni, többször akartak szerelni, de ezek a próbálkozások csak arra voltak jók, hogy megerősítsenek hitemben, számomra ez az út íródott ott fenn, ha cigány gyerekek hullanak az égből, akkor is végig kell csinálnom...

-Uram, még az elejénél tartunk, mondaná végre a nevét? Van még maga után legalább 50 ügyfelem, nincs időm önnel cicózni fél napokat! Tehát, a nevét...!

-Orbán Viktor Mihály. 

-Anyja neve?

-Sipos Erzsébet.

-Mikor és hol született? 

-Ezt minden igaz magyar tudja, nyilvánvalóan bohó gondolat kérdést feltenni az ügyben, hisz hálaadó szent misét is tartanak aznap, mely ünnep minden igaz magyar számára. A hit, remény, szeretet ilyen fokú felszínre buggyanása mindig könnyet  fakaszt munkától meggyötört szemeimben. 

-Ne haragudjon Orbán Úr, de nekem ténykednem kell. 30 éve dolgozom én is, ha nem akarom, hogy nyugdíj előtt kirakják a szűrömet, akkor nekem azt ajtóm előtt ücsörgő ötven egynéhány embert nyilvántartásba kell vennem. Méghozzá nem jövő héten,hanem még ma...! Szóval, születési adatok...!

-Úgy látom Hölgyem, hogy itt is igaz kedvenc Dakota mondásom - lyukas lufiba nem érdemes levegőt fújni. Székesfehérváron születtem, 1963. május 31-én.

-Utolsó munkahelye?

-Miniszterelnökség.

-Munkaköre?

-Miniszterelnök.

-Na, látja milyen jól haladunk? Ezzel az alapokkal meg is volnánk. Átnézem a papírjait. Gondolom, tudja, hogy a jelen pillanatban érvényes törvények szerint Önt - mivel 4 éven belül rendelkezik 360 nap bejelentett munkaviszonnyal - 90 nap álláskeresési támogatás illeti meg. Ez az Ön esetében havi 127 ezer forintot tesz ki.

-Hölgyem! Én hiszékeny ember vagyok, ellenben fel szeretném hívni a figyelmét arra a bizonyos Dakota mondásra, mely szerint a bizalom gyalogosan érkezik, ellenben lóháton vágtat el... Én sok mindent elhiszek, de hogy 30 éves megfeszített áldásos ténykedésem ellentételezéseként havi 127 ezer forinttal szúrják ki a szemem, az egyszerűen felháborító! 

-Orbán Úr! Az Ön kormánya által hozott döntés alapján, ezzel az intézkedéssel  ösztönözzük az állampolgárok aktív munkahely keresését! Nincs henyélés, élősködés, lebzselés. Senkit nem tartunk csak úgy...el. Pár kérdést még feltennék! Ez nagyon fontos a későbbiekre nézve.  Végzettsége?

-Jogi egyetem.

-Mikor végzett?

-1987. Az ELTE-n okítottak...

-Harminc éve? Ez bizony jócskán elavult szakmának számít. Ha majd letelik a 90 nap, átképzésre fogom küldeni, mert ennyi év után ezzel a jogtudorsággal  semmi esélye nincs a munkaerőpiacon.

-Miféle átképzésre? 54 évesen fogok magának megint beülni az egyetemre? Szeretném emlékeztetni, hogy már a dakoták is mondták vala, hogy ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani... Nekem semmiféle átképzésre nincs szükségem, a mai napig a kis ujjamban vannak a tanultak.

-Nem kifejezetten egyetemre gondoltam, egy jó kis OKJ-s szakmára. Mondjuk kerti útépítő, vagy parkgondozó. Én úgy látom, hogy ezek a szakterületek fizikai adottságánál fogva passzolnának Önhöz. 

-Már ne haragudjon Tisztelt Hölgyem! Figyelmébe ajánlom azt a dakota mondást, miszerint amennyiben hadi ösvényre érsz, jól nézd meg, ki kövezte ki! Azért tán letettem pár dolgot az asztalra, érdemeimet figyelembe véve nem kötelezhetnek semmiféle ál-tanfolyamra. 

-Hogy,hogy ál-tanfolyam? Orbán Úr! Munkanélküliek ezrei tanulják kötelező jelleggel ezen hiányszakmák bonyolult szakmai fogásait. Egyébként kénytelen vagyok emlékeztetni Önt, az Ön Kormánya által hozott intézkedések egyikére, mi szerint ha nem vállalja el a kötelező átképzést, akkor sajnos - majd annak idején - törölnöm kell a nyilvántartásból. Már pedig akkor nem hogy segély nem jár Önnek, hanem még közmunkán sem vehet részt.

-Közmunkán? Mi az, hogy közmunka? Az csak a rest, ingyenélők menedékháza. Én egy piacképes végzettséggel, tökéletes, példaértékű múlttal rendelkező, legszebb férfikorba lépett magyar állampolgár vagyok, aki után kapva kapnak majdan a piacvezető...

-Hol ég Maga? Mint ahogy Ön fogalmazott, a szocializmus ideje lejárt vége a henyélésnek, a segélyért meg kell dolgozni. Márpedig, ha letelik a 90 nap álláskeresőije, én Önt már másnap elküldhetem tanfolyamra, vagy kiközvetíthetem közmunkára. Cél: a teljes foglalkoztatás. Átböngészve az adatait, Orbán Úr, maga egy 54 éves, sajnos ki kell mondanom, munkáltatók számára túlkoros, alapjában véve szakmával nem rendelkező - elavult szakma nem szakma - nem túl jó munkáltatói referenciákkal rendelkező, elég nagy öntudattal megáldott nagycsaládos munkanélküli, ráadásul kétkezi munkát egész életében aktív dolgozóként nem végzett, így aztán sajnos napjainkban rendkívül alacsony esélyekkel vághat neki a nagybetűs Életnek... Ezért kérem, az elkövetkező 3 hónapban tájékozódjon a foglalkoztatási szolgálat által indítandó tanfolyamokról. Ha sikerül a tesztje, és megfelel az orvosi vizsgálaton, megnyílik ön előtt a világ. Ha máshol nem, stabil helye lehet a közfoglalkoztatási rendszerben, de ne aggódjon. Mint mondták Önök, 47 ezer forintból meg lehet élni.

Most meg már nem is annyi, hanem 54 ezer. Egy szóval higgye el, jó világ vár Önre! Tudja, én is ismerek egy dakota mondást: "Nagyot mondani, a kicsi is tud..."